Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Hetés - avagy valamit tudhat ez a táj
Hetés - avagy valamit tudhat ez a táj Ha egy táj irodalmát, vagy irodalmi megnyilvánulásait vizsgáljuk, akkor előbb-utóbb szükségképpen Hippolyte Taine ügynevezett milliő-elméleténél, a „colour locale“-nál kötünk ki. így volt ez a 20-as években és azóta is, amikor egy táj - akár önként, a történelmi körülmények szavára hallgatva, akár erőszakkal, mesterséges határokkal elválasztva a törzstől - önálló életre készül, vagy kényszerül. A kisebbségi magyar irodalmak Erdélyben, a Fölvidéken illetve a Vajdaságban is hasonló módon jöttek létre, s így történt ez nálunk is, igaz néhány évtizedes késéssel. Ezeknek az irodalmaknak e korai, konstituálódási szakaszában a táji színezet mindenképpen döntő szerepet játszott a kényszerű másságban. A trianoni békediktátum után kialakult helyzet társadalmi szempontból sem volt rózsás, a határ meghúzások a legtöbb esetben szükségállapotokhoz vezettek társadalmi és kulturális tekintetben egyaránt, a Kárpát-medencei utódállamokba került magyar kisebbség körében. Ezt a helyzetet, amelyet Erdélyben az írók a „minden elveszett“ riadalmában fogalmaztak meg, pl. Aprily Lajos. (Ez egyébéként döbbenetesen hasonlít Ady „minden egész eltörött“ motívumára, mely az egész magyar társadalomnak szólt, sőt azt is mondhatnánk, hogy univerzális jelleget kapott.) Makkai Sándor ekkor veti papírra a máig érvényes gondolatait, melyek a kisebbségi létezés elfogadhatatlan voltát hangoztatják: „Nem tudom elképzelni a kisebbségi életnek semmiféle emberhez méltó elrendezését, mert magát a kisebbségi kategóriát tartom emberhez méltatlannak és lelkileg lehetetlennek.“ Pedig, tehetnénk hozzá, neki még sejtelme sem volt arról, hogy milyen sorsot szántak a szétszakított ország határain kívül rekedt, a kisantant gondolatot ápoló nyugati pártolók, főleg a franciák és angolok, ha egyáltalán foglalkoztatta őket ez a gondolat. Elsőként természetesen a nagy tömbben élő kisebbségi magyar kultúrák kezdtek felocsúdni kábult helyzetükből. Azok és ott, ahol a szellemi tűzhelyek addig is magas lánggal lobogtak, így pl. Erdélyben már a húszas években a „menni vagy maradni“ dilemma elcsitulásával, a Transzilván-eszme jegyében bontotta ki szárnyait a már önálló jegyeket fölmutató erdélyi kisebbségi magyar irodalom. Erdélyi példára - bár jóval visszafogottabban és nagyobb bizonytalansággal - később a Felvidéken és a Vajdaságban is fokozatosan kialakult a kisebbségi irodalom. Szenteleky Kornél,a Vajdaság Kazinczyja, így ír erről az időszakról felpanaszolva az itteni hagyomány nélküliséget: „Vajdaságnak sohasem volt poétája, sohasem volt sajátos irodalma. Hogy miért, 48