Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

évektől kezdődően e művészeti szándék megvalósításán dolgozik. Ekkor készültek azok a képei, amelyek dokumentáló és értékőrző jellegük miatt, a hagyományőrzés ás a néprajzi elemek tekintetében is a kiterjedt festői pálya legkiemelkedőbb darabjainak számítanak.

A falusi ember számára oly ismerős tájak, szituációk, vagy nagyon is mindennapi események és hátterek jelennek meg a festő képein. A kompozíció szinte minden részlete megtelik figurákkal, élettel (például a gólyavárás, vagy a „kihajtás“ stb. jelenete). A létezés boldog pillanatai ezek, egy mára már letűnt és ellentmondásoktól mentes világ (boldog békeidő?) lenyomatai. Más képein a hagyományos paraszti életmód egy-egy nem mindennapi foglalatossága, a közös munkát igénylő, de közösségi életmódot is tükröző szociológiai vonatkoztatások is feltűnnek(a kásatörés, fürészelés „hosszába“, a Lendvahegyi szőlőn megtörtént jelenetek stb.) Zsánerképein jellegzetes, kissé leegyszerűsítő megformálással (pl. a kártyázok), de már a figurák külső és belső hitelességéről árulkodó portréfestéssel is találkozunk.

Az említett témák mellett szükségszerűen jelenik meg nagyobb méretű képein a hetvenes években a fejlett Nyugat országaiban már javában zajló, a tájrongáló jelenségekre figyelmeztető mozgalmak hatására a kömyezetszenynyezéssel és a természetvédelemmel kapcsolatos mondanivaló. Ezek közül a képei közül is kiemelkedik a „A természet visszaüt“ című alkotása, amellyel 1993-ban rangos mezőnyben a stuttgarti művészeti társulat első díját érdemelte ki. E képéről a Kelepelő című gyermeklapban így nyilatkozott: „Elképzeltem, mi volna, ha a sok eldobott szemetet a madarak vissza hordanák és a fejünkre szómák. Bizonyára mi sem örülnénk neki“. Hasonló, apokaliptikus témát dolgoz fel a „Szemétgolyó“ is, amelyben az emberek és az állatok mellett bibliai szörnyek is megjelennek. Ez már maga a pokol. Itt már vége mindennek, mindent belepett a kosz, a mocsok.

Az előbbi ellentmondásos téma feloldását, ellenpontozását találjuk az utóbbi két év festői termésében. Újra visszatér a falusi idill, de már derűsebb, néhol nagyon is erős kontraszttal (például a Lendvát és Újtamás egykori világát felidéző téli képeken), harsány színekkel, melyek Göncz János festői felfogásától és lelki alkatától eddig sem voltak idegenek, mégis az új törekvés hordozóját kell látnunk benne. A legújabb alkotások,a betlehemes készítése, a zsúpos fedelű hetési, falusi udvarnak megépítése fából, farostból s berendezése az eredeti eszközökkel (pl. talicska, taliga, eke, borona stb.), valamint a korabeli képes levelezőlapokról „átmentett“ városrészek (pl. A lendvai vár, utcarészletek), ismerős tájak is arra utalnak, hogy már nem emlékképeket fest, nem is emlékezetből. Hogy a „naiv-ság“ csak a harsány, némely esetben visszatetsző

131