Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

tott között, és hazátlan lesz, nyugtalan, sérelmeiben boldogtalan...“. 3.) (Bánszky, 1984)

Göncz János „müvészsorsa“ azokéval rokon, akiknek indulása egybeesik a „második gyermekkorral“, más szóval úgy őrzi meg a gyermeki látás tiszta naivitását, hogy benne az ifjúság álmainak felnőtt-, illetőleg öregkori beteljesülését kell látnunk.

Talán ezért volt oly fájdalmas számára az, hogy végső, Németországból hazatelepedése előtt, a lendvai várgaléria nem adott helyet képeinek, mondván ott csak „akadémiai“ festőművészek állíthatnak ki. Miközben Nyugaton már a 70-es években rangos kiállítócsamokok fogadták ezeket a festőket, iskolák alakultak, a naivak művei pedig gyakran az akadémizmus által istenített képzőművészeti alkotásoknál jóval magasabb áron keltek el. Ezért érezte sértőnek, lebecsülőnek az „amatőr“ jelzőt, mint ahogy az elején a naivnak is volt a szláv nyelvekben pejoratív mellékzöngéje.

Mielőtt rátérnénk a 70 éves, muravidéki Göncz János életművének, festői módszerének részletesebb ismertetésére - bár saját vallomása szerint: neki nem voltak mesterei, mindent magától tapasztalt ki a festészetben - a helyét a naiv realisták között lehetne kijelölni.

Göncz János 1934-ben született Hídvégen. Már gyermekkorában elkezdett festeni. A polgári iskolát Lendván végezte el, itt is érettségizett, majd kitanulta a szerszámkészítő szakmát. Aztán vendégmunkásként Németország különböző városaiban dolgozott 1968 óta, majd 1973-tól nyugdíjazásáig Denkendorf lett második, választott otthona. Máig tartó festői pályájának tudatosan vállalt és választott szakasza éppen ezekre az évekre tehető. Akkorra, amikor a szülőföld „messzeringó világa“ már térben és időben is távolodni kezdett a festői lélektől, amikor a távoli szülővidék egy-egy felejthetetlen emlék és arc jóvoltából fel-felsajog.

Göncz János képeiről, terveiről és munkásságáról idehaza elvétve jelent csak meg néhány rövidebb írás, híradás. A kivételnek számító 1976-os lendvai amatőr képzőművészekkel való közös bemutatkozása óta jobbára csak csoportos, németországi kiállítások alkalmával volt módja a festőnek időközben felgyülemlett anyagát a közönség elé tárnia. Első itthoni önálló kiállítása így szimbolikusan is Göncz János művészeti hazatérésének lehet tekinteni.

Göncz János naiv festő - önképző. Ezért képeinek elbírálása is másfajta mércét követel. Azok közé, az önmagukkal szemben szigorú, némi konoksággal is megvert alkotók közé sorolható, akik művészeti célul azt tűzték ki maguk elé: ahogy a múzeumok őrzik az óidők tárgyait, úgy szeretnék megőrizni a jövőnek a régiek szokásait, a falusi élet eseményeinek képi mását. A hetvenes

130