Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

Egy gyermekirodalmi válogatás elé

„Deficitárisnak“, amolyan költői-írói mellékterméknek, sőt selejtnek is szokták tekinteni. Olyan műfajnak, amellyel legtöbbször a kritika sem tud mit kezdeni (vagy nem is akar). így hát nem véletlen, ha a szerkesztők is elkerülik a gyermek- és ifjúsági irodalom műfaji tárgykörébe tartozó műveket. Pedig ősi, emberi mivoltunkat is igazoló tevékenységünk, a JÁTÉK e műfaj kötelező velejárójaként ezekben az alkotásokban köszön vissza leginkább. (Weöres Sándor talán legnépszerűbb szereplőjének -(Bóbita)- alaptevékenysége is ez.) A világra való, jobbára „késői“ rácsodálkozásunk is sajátja e műfajban született alkotásoknak, vagy - immár a próza területén - az életünkből lassan, de következetesen eltüntetett TÖRTÉNET is itt lép ki a „szövegszerűség“ jeltelenségéből, közölve, nincs még vége mindennek, amíg élnek történeteink, létezünk mi is.

Mert ahogy a vers, a mesébe ágyazott történet is „az, amit mondani kell“ (Kányádi S.).

S ha van kinek, akkor a gyermek- és az ifjúsági irodalom elérte célját. Mert itt - bizonytalanodik el az író - talán még van kihez szólni. Ha van befogadó közeg, amely várja, amelyben olvassák ezeket a műveket, akkor különösképpen. S úgy tűnik, inkább a szerzők idegenedtek el a műfajtól, vagy lettek hűtlenek a gyermekek még tiszta világához, vagy választott műfajuk, írói attitűdjük nem engedélyez több „kirándulást“, nehogy „gyermekdednek“ nyilváníttassanak a kritika ítélőszéke előtt.

Pedig valaha - nem is olyan régen - a magyar irodalomban nem számított szégyennek, ha valamely író a gyermekek számára is írt. Irodalmunk nagyjai sohasem feledkeztek el a kis olvasókról (a múlt században Weöres Sándor mellett Nagy László, Kormos István, Mészöly Miklós, Csanádi Imre stb.),és voltak olyanok, akik csakis a kicsik, az ifjak mellett kötelezték el magukat (Janikovszky Éva, Lázár Ervin, Gazdag Erzsi, Csukás István stb.).

De hát változik a világ, s vele együtt az irodalom- és kritikai szemléletünk. A mai kor másfajta igényeket fogalmaz meg, az íróval szemben is másfajta követelményeket támaszt. A mai olvasó az írói szabadság mellett tör lándzsát, ezáltal lemond saját, az íróval szemben támasztott igényeiről: „eszem, nem eszem, nem kapok mást“ nyugszik bele. A lényeg, hogy az amúgy is a bőség zavarában tobzódó irodalmi termések között jobbára szórakozási-szórakoztatási kvánalmainak tegyen eleget. S ezen a ponton találkoznak az írói és olvasói igények. Mert gyermekliteratúrát művelni szórakoztató, sőt jövedelmező.

104