Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

Itt voltak az oroszok

asszonyunkban mintha a démon lakozott volna. Sok mindent elkövetett, de a java még hátra volt.

Már apró almák csüngtek a fákon, amikor az oroszok hátvédje tovább vonult. A tisztek is elhagyták lakásaikat. Boldogok voltunk. Édesanyám az udvarra hordta az ágyneműt. Alaposan átszellőztette. Kimosta a függönyöket, áttörölte a bútorokat, felsúrolta a padlót. Este a család boldogan vonult pihenőre a tiszta ágyba. így is volt ez három-négy napig. Egyik délutánon édesanyám a ház mögötti kertben dolgozott. Gondolataiba mélyedve lépdelt a ház felé. Ismerős hang ütötte meg a fülét. Amint a folyosóra ért, a saját szemével győződött meg arról, hogy a “majorka” röhigcsél az első szobában. Osszeszorult a szíve, de bár a torkával történt volna ez meg. Akaratlanul felsikoltott: - Jaj, Istenem, megint itt van!

A “majorka” felugrott, gúnyosan figyelte az anyám kétségbeesett, eltorzult arcát. Kiabálni kezdett. Valószínű azt mondta, majd én megmutatom nektek. Hát meg is mutatta. Kiment az utcára, valamit mondott az egyik katonának. Ezzel megkezdődött a kálváriánk. Egymást követték a katonák. Az egyik kenyeret, a másik tojást, majd húst és egyebet követelt. Apám hiába szedte össze az összes szerb tudását, és magyarázgatta, hogy már nincs mit adnunk. Egyszercsak kinyílt a kapu, és a keskeny udvarunkra egy teherautó tolatott be. Ekkor már megtudta apám, hogy

46