Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

Áldozat

dóinak. A házigazda horvát, a házinéni magyar volt, míg az ikerház másik lakásában egy színtiszta szlovén család élt.

Fájdalmas volt a bűcsú a kicsitől, amit előtte próbáltak eltitkolni a szülők. Neki azt mesélte az anyukája, hogy szép házban lakik olyan bácsival és nénivel, akik őt majd nagyon szeretik, és eljár óvodába, ahol szlovénül is megtanul, és beszélgethet a Cvetkával, kit nagyon szeret. Közben könnyeit visszafojtva ölelgette, simogatta a gyermekét. A hét kilométerre lévő vasútállomásra kerékpáron tolta a kislányt, az apa a bőröndöt cipelte. Nyár vége volt. Az erdő fái között beragyogott a napsugár, csiripeltek a madarak, de a szülők a nagy fájdalomtól még beszélgetni sem tudtak. A csendet egy őzike felbukkanása törte meg. A kicsi ujjongott örömében, ők összenéztek, megálltak. Mindketten a gyerek felé nyúltak, megcsókolták, felzokogtak.- Átkozott élet. Gyűlölöm a másmilyenségünket - mondta fájdalmasan a feleség.

Csöndesen tanakodtak, visszaforduljanak-e.- Ha már felkötöttük a harangot, harangozzunk végig - jegyezte meg csendesen a férj, és lassan, mint két öreg, baktattak a vasútállomásra. Az apa az ölébe vette kislányát, csókolgatta, és hulltak a keménynek látszó férfi könnyei. Elindult a vonat. A kicsi örült az utazásnak.- Anyukám, meséld a Piroskát - kérte a kislány.- Meséljük ketten, hisz te már jobban tudod,

37