Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

Áldozat

mint én - felelte az anya. Átölelték egymást, és meséltek egészen Muraszombatig. Ott a kicsit kézenfogva, a másik kezében a bőrönddel, togyogtak az autóbuszállomásra. Alsólakosban, a nagyszülőknél kötöttek ki. Ott töltötték az éjszakát, másnap aztán bementek az alig ismert családhoz. Szíves volt a fogadtatás. Habár a kislány akkor volt ott először, otthonosan érezte magát. Könnyen barátkozó, kedves gyerek volt. Esteledett, de az anyuka nem tudott felállni, csak nézte gyermekét, és vérzett a szíve. Egyszer csak a kislánya hozzábújt, és azt mondta:- Anyukám, te félsz a sötétben. Míg egészen nem lesz sötét, menj el a mi Lakosunkba. Én itt maradok Irénke néninél. Holnap megyek óvodába, a sok gyerekhez.

Az anyja magához ölelte, csókolgatták egymást, majd futtában elbúcsúzott, és rohant egészen a szülei házáig. Átkozta azokat, akik őt oda, abba az “istenhátamögötti” faluba kényszerítették tanítani. Abban az időben ugyanis még végzéssel helyezték a tanítókat. Álmatlanul forgolódott az ágyban. Másnap visszautazott a munkahelyére. Sírtak mindketten, amikor a feleség elmesélte a gyermekük alkalmazkodó viselkedését.- Aranyos csöppség - jegyezte meg a férj -, legalább az vigasztalhat bennünket, hogy nem kesereg utánunk. Sikongott örömében, amikor meglátott bennünket, de soha nem sírt távozásunkkor. Csak ritkán vittük haza, inkább mink utaztunk

38