Kercsmár Rózsa: Kihűlt a ház melege (Lendva - Győr, 1996)

A nadrágszíj sem segített

tül. Felszabadultan ugrándoztunk, igyekeztünk minél előbb otthon lenni, mert éhesek voltunk. Az uzsonnára vitt zsíroskenyér az iskolában hagyott táskában maradt. A “Külső Telekhez” közeledve megláttam apámat. Csaknem gyökeret eresztett a lábam, mert észrevettem, hogy a dereka körül matat. Remegve lépkedtem, mert éreztem a “vihar” kitörését.- Mit tettél? Miért nem jöttél előbb haza megkérdezni, hogy szabad-e így kocsmáról kocsmára menve keresni a tanítótokat? - ordította. A többi gyerek közben elszaladt, én pedig szóhoz sem jutva tűrtem a nadrágszíj csattogását. Otthon édesanyám hideg borogatást rakott a hátamra, lábamra. Édesapám ekkor már nagyon sajnált, és elmagyarázta, hogy ezzel a tanítónknak nagy kárt okoztunk. Felbátorodva azt mondtam, hogy nem is kell nekünk ilyen iszákos tanító, aki vagy nem jön, vagy ha jön, akkor is részeg. Semmit sem tanulunk tőle.- írni, olvasni meg számolni megtanulsz, az elég lesz a napszámoskodáshoz. Többre nekünk nem futja.- De édesapám, én szeretnék tanítónő lenni. Édesanyámnak is ez volt a vágya gyerekkorában.- Igen ám, de az ő szüleinek sem volt erre pénze, meg nekünk sincs. Ezzel befejeztük a vitát. Az iskolánkban nagy változás történt. Egy fiatal tanítót kaptunk. A régit többé sohasem láttuk. Később mesélték, hogy a tanfelügyelőség a laká33