Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Tizennegyedik levél: Angyali segítség

honvágyam, a családomra gondoltam, fiaimra, férjemre, azokra, akiket szeretek és akik szeretnek. Hát, ennyi. Mégis vannak, és mégis hiányoznak. Talán ezért kellett elutaznom, hogy tudatosuljon bennem ez az érzés.

Az élet is egy állandó átmenet az ismertből az ismeretlenbe. S a végső ismeretlen felé tartó autópálya végállomása felé tartunk - a halálba. Ha, most meg kellene halnom, gondoltam, akkor csak néhány személytől kellene elbúcsúznom. Felhívtam őket mobiltelefonon, először a férjemet, majd Kristóf és Zoltán fiaimat. Jólesett hallani a hangjukat. Nagyon erőteljesen éreztem, hogy mennyire hiányoznak nekem. Rettenetesen. Ilyen steril, fertőtlenítőszagú kollégiumi szobában tudnám elképzelni a halálomat is, hiszen életemben ilyen körülmények között kellett élnem. Először Budapesten a Budaörsi úti kollégiumban, ahol végül is megismertelek. Miért is indultam el Budapestre, miért is indultam el Victoriába? Mindenki valahova tart. Hirtelen lemerült a mobiltelefonom, s kétségbeestem. Mi lesz, hiszen a töltője nem volt kompatibilis a konnektorral, nem tudtam feltölteni. Még nagyobb kétségbeesés fogott el. Lementem a recepcióra, azt mondták, hogy szombat este van és már bezártak a műszaki boltok, ahol adaptert vásárolhatnék. Megint elszomorodtam, hogy nem hívhatom fel telefonon a szeretteimet hétfőig. Bezárult előttem a világ két napig. Aztán elmentem aludni, de hajnali négykor felébredtem, ötkor kimentem a szobából, s az egyetemi negyed széles utcáit jártam. Rettenetes volt a csend, a nyugalom és a rend. Valahol a campus központjában találkoztam egy rendőrrel, akitől érdeklődtem a bolt iránt. Egy kicsit szétnéztem a mozdulatlan egyetemi városban. A hajnal átlépett a reggelbe.

Az angyalok küldtek segítséget. Reggelizés közben találkoztam egy újságírónővel, aki megértette a problémámat, kiment a városba az egyetemi negyedből, s délre hozott nekem konnektor-adaptert. így meg is barátkoztam vele. Idegenből ismerőssé vált, nem kért érte semmit, de adtam neki én is egy kis ajándékot, egy térítőt. Örült neki, s azt mondta, estefelé találkozzunk, és bemutatja a várost nekem, amikor elvégzi az aznapi munkáját, majd jön kocsival és szétné-98