Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Kilencedik levél: Az energiamegmaradás törvénye szerint
Kedves Anna! Nagyon nehéz volt elhagynom a szállodát. Ugyanolyan érzésekkel mentem el, mint ahogy jöttem. Egy kis meghatottsággal. Megismertem kilenc kitűnő könyvtárost, fiatal, tehetséges szakembert. Mivel az utolsók közt voltam, akik elhagyták a szállodát, arra gondoltam, hogy belépek még Szende szobájába és elbúcsúzom tőle, annak ellenére, hogy tegnap este már megtettük, de mégis. O jött a legtávolabbról, a legkeletibb végekről, Brassóból, és csak este indul a vonata. Bekopogtam hozzá, ajtót nyitott. Mindketten tudtuk, hogy most jött el a búcsúzás pillanata. Elérzékenyültünk, ő, aki a legkeletibb végekről jött, és én, aki a legnyugatibbról. Átöleltem és hullottak a könnyeim, aztán kiváltottam benne is a sírást. O is egyedül indul hazafelé, én is egyedül. Elmúlt ez az egy hónap. Mivel idősebb vagyok nála, és valami fontosat akartam neki mondani, végül is azt mondtam neki, hogy: „Ne add fel!” Jól csinálja, szereti csinálni, meg is engedik neki. És azonkívül, hogy van egy könyvtára, még kulturális rendezvényeket is szervez. Nekem sokkal több a problémám ezen a területen. Azt hiszem, hogy sejtette. Aztán valahogy kirohantam a folyosóra, hogy kisírjam magamat, mégsem sikerült, mert nyilvános helyen voltam, egy budapesti szállodában. Magamba fojtottam. Szendét is magára hagytam, nem kísért le a kocsimig, s nem tudtuk folytatni a beszélgetést. Estig valószínű kialudta magát, és ő is útnak indult, majd valószínűleg folytatta az alvást a vonaton. Amikor egy hónappal ezelőtt megérkeztem ebbe a szállodába, vele találkoztam először és a nagyváradi Enikővel, szintén egy erdélyi könyvtáros lánnyal. Megéreztem, hogy ők is határon túli könyvtárosok. Valami oknál fogva megérezzük, valami mégis összeköthet bennünket, valami láthatatlan erő: a sors. Söröztek, én meg fáradt voltam a vezetést követően, tehát leültem hozzájuk, s közben feloldották a magányomat. Végül is egy ismeretlen közegbe csöppentem, így kezdődött, ismeretlenül. így ért véget: könnyekkel. Kedves Anna! Egy szép szeptemberi nap volt, a fény beragyogott a teraszra. Közben lassan kialakult, lett egy kis csapatom. Jó érzés töltött el, mert mindenki, aki ösztöndíjat 65
