Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Kilencedik levél: Az energiamegmaradás törvénye szerint
kapott az Országgyűlési Könyvtártól, szakmailag akart valamit. Veled sem tudtam aznap találkozni, mert hazautaztál a Vajdaságba. Kialakulóban volt egy újabb kapcsolatod. Ezt is megértettem, de mégis egy kicsit szomorú voltam, hogy nem volt elegendő időd a találkozásra. Hiányérzetem volt. A végén egyedül maradtam, s haza kellett mennem. Ismert volt ez az érzés: lejárt az órád, leketyegtek a percek, s menni kell. Közben hívtak a fiaim telefonon, Kristóf és Zoltán, hogy mikor érek már haza. Egy hónapja nem voltunk együtt. Mégsem vagyok egyedül, nekik is hiányzóm. Ez a természetes. Az is megerősített, hogy mindent, amit a könyvtártudományokról tudok vagy gondolok, bennem jó irányba megy, jól gondolom, ehhez kellett ez az egy hónap Budapesten, hogy mindezt megvitassam a fiatal, határon túli könyvtárosokkal is. De kellene hozzá egy jó csapat is, akikkel meg lehetne valósítani az elképzeléseimet. És meddig lesz ez? Meddig reménykedhetek, hogy lesz egy csapatom? Nem éreztem a korkülönbséget köztem és köztük, habár volt legalább tíz vagy tizenöt év. Nem kellett mentorkodom, mert a fiatal könyvtárosok szakmailag felkészültek voltak, tudták a dolgukat, hiszen kiválasztották őket erre a szerepre. Össze is tudtak fogni, ha műhelymunkát kellett végezniük. Prezentáltak, társalogtak, érdeklődtek, hülyéskedtek stb. Számomra élmény volt az is, hogy Enikővel, a nagyváradi könyvtársnővel, megtekintettük a Terror Házát az Andrássy út 60. alatt, egy szabadnapon, azt hiszem, szombat volt. Félve léptem be vele a múzeumba, nem tudom, hogy miért, de a látogatásom ebben a házban nem volt múzeumlátogatás, hanem valami más, talán a félelem a kommunista diktatúrától, és attól, amit ez az ideológia okozott akkor az embereknek. Régóta terveztem ezt, de csak most bátorkodtam megvalósítani, amikor találtam megfelelő társat is a látogatáshoz. Csak az ismereteimre támaszkodhattam, semmi másra. Valójában ezzel Enikő is így volt, de megtettük a lépést, beléptünk a Terror Háza ajtaján. Mondtam is neki, hogy tőlem távol áll mindenféle diktatúra, meg az is, amit ez okozott: félelmet, kegyetlenséget, megalázást, s végül sok áldozatnak a halálát is. A 20. század történelme is ke66
