Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Negyedik levél: Az igazi találkozás csakis a határon van

tad a határaimat, meddig mehetsz el, tudtad és nem lépted át azt a küszöböt, amit másnak sem mutatnék meg. Mindig eljöttél a határomig és kinyújtottad a kezedet. Ott a határon megfogjuk egymás kezét. Tiszteljük egymás birtokát, ott a határon. Az igazi találkozás csakis a határon van. Aztán meghívtál, hogy lakjak veled a Diószegi utcában, majd a Komjádi uszoda mellett, s aztán Gazdagréten.

Nem tudom, hogy miért. Azt mondtad, hogy anyád is mondta, lakjál velem, ő is érezte, hogy összetartozunk. Meg úgyis nálad voltam állandóan. Hogy ez az összetartozás csak ideiglenes, ez mégsem következett be, mert a szeretet összműködés, mély mag, hűség valakihez, ha nem is lakom veled, melletted, vagy Budapesten. De annál több a földi lét összerezgése. Sorszerűség. Ma sem tudom még, hogy mit kell még tőled megtanulnom. Talán azt, ami belőlem hiányzott: nyitottságot, szerénységet, türelmet, közösségi életet, művészetet. Mindez bennem is megvolt, de te mindig jobban kimutattad. Mindig feleletet adtál arra, hogyan kell ebben a légkörben élni. Arra is kitértél, hogy a jó emberi kapcsolatok a szereteten múlnak és nem elvi kérdéseken. Téged szerettek, szeretnek ma is. Mindig elmondtad, hogy itt és itt, ebben és ebben az ügyben többet érdemeltem volna.

Casablancán az éjszakai buli után mégis elmondtad nekem, hogy most nem léphetek, azt a gyógyszerkereskedőt el kell engednem, akinek már a nevét is elfelejtettem. Remélem, megbocsát nekem, így elfelejtve is. A kaland elmúlik, én megszegném a hűséget, meg hogy várnak rám, meg hogy ilyen az élet, elmúlik lassan minden, s az is csak egy alkalom lett volna ahhoz, hogy megismerjem önmagam. Neked mindig elhittem, mindig igazad volt, csak akkor volt nehéz. Te tudtad, hogy szeretni csak hűséggel szabad, fölfelé nézve. Amikor a vonatunk megállt Ljubljanában, tudtad, hogy most jött el az a pillanat, amikor nem akartam leszállni, mert már régóta nem jártam otthon, nem éltem ebben a városban, nem az én országom, csak szülőföldem, nem is volt öt évig a hazám, hogy csak egy átmeneti állapot lehetett akkor. Mindezt tudtad, de le kellett szállnom. S otthagytatok egy idegen város peronján. Várnak rád, mondtad, a szerel-32