Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Negyedik levél: Az igazi találkozás csakis a határon van
Kedves Anna! Tudtam, hogy nehéz lesz megírni azt a szeretetet, amit inkább barátságnak is nevezhetnék, de a kettő összefügg, talán ugyanaz. A lélekkel is lehet olyan intenzíven szeretni, mint a testtel. Ha nem is vagy naponta mellettem, még szerethetlek, felhívhatlak telefonon bármelyik percben, hallhatnám a hangodat, ha szomorú vagyok. Érintés nélkül, még mélyebben is lehet szeretni, a lelki szeretet túl- és átível távolságokat és az időt is legyőzi. Távolságokon túl hat, egész életen át. Nagyon vissza kellene mennem az emlékezetemben, de már nem merek, vissza a tudatalattimba, meg a felettes énembe is. Lehet, hogy te egészen másra emlékezel, de valahol ott kezdődött, az egyetem éttermében, amikor bemutatkoztál, inkább te, mint én neked, mert mindig is nyitottabb voltál, mint én, s azt mondtad, hogy Zentárói jössz. Hogy bennünket itt Budapesten mégis, ha másképpen nem is, de a volt hazánk, Jugoszlávia és az identitásunk mégiscsak összeköt. Jobban átvészeljük a külföldiség tudatalatti zűrzavarait. Aztán beköltöztél a koleszba, és találkoztunk a zuhanyozóban, mert te is Fa tusfürdőt használtál. Magyarországon akkor nemigen volt kapható a Fa tusfürdő. Akkor láttalak először mezítelenül is. Akkor, ott a kolesz zuhanyozójában. Akkor, ott még fiatalon. Barna szemű, fekete hajú, tapintatos és kedves, visszafogott tekintetű lány voltál. Aztán mindig nálad voltam. Ha valakinek nincsen senkije, nem ölel senkit és őt sem ölelik, nem jó dolog. Mivel jó volt a lelked, téged választottalak. Vonzott ez a biztonság. Te végképpen nem bánthatsz meg. Mivel én az önelvesztés folyamatát éltem, te mindig az önmegtalálás felé tekintettél, mindig az ellentétem voltál. Magabiztosabb voltál. Már akkor tudtad, hogy egyfajta szeretet van, amely többféle formában mutatkozik meg. A baráti szeretet a sorstörténet része, a mi együtt-, vagy összemüködése. Valami ott kezdődött a kollégiumban, s azt követően mindig ott voltál a sorsdöntő perceimben, mindig mindenben te mondtad meg, hogy ki is vagyok én. Miért van ez úgy, ahogy van? Minek kellene lennie, mi felé tartsak, és a hibáimra is te mutattál rá. Egy idegen óceán megismerhetetlen világa fokról fokra megismerhetővé vált. Te mindig tud31
