Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Huszonharmadik levél: A hóvirág

A lány okos, munkabíró, ügyes és nagyon egyszerű teremtés. Reménykedem, hogy jó irányba megy ez kapcsolat.

Ebéd után még valamit írogattam a számítógépemen, de a férjem felajánlotta, hogy menjünk sétálni és az erdőben szedjünk hóvirágot. Nagyon régen nem voltunk együtt sétálni, mert neki most több ideje van, és ha sétálni szeretne, akár délelőtt is megteheti, vagy délután, amikor én nem vagyok itthon. Magával viszi a kutyánkat is, mert kötelező a napi egyszeri kutyasétáltatás. Elindultunk az erdő felé. Tavaszba öltözött az erdő, szinte hóvirágtenger övezeteket találtunk. Szemet és lelket gyönyörködtetett a látvány. Maxiról lekerült a póráz és szabadon futkározott, közben szedtem a hóvirág csokorba. Arra gondoltam, hogy vissza senki sem fordulhat, de mindenki továbbmehet. Én is, te is, a férjem is, meg a Maxi is. Úgy tekintek erre a napra, mintha életem első napja lett volna. Mennyi apró dolog van a világon, mennyi végigjárt út, mennyi jövés-menés egy ember életében. Arra kértem a férjemet, hogy meséljen nekem valamit a gyermekkorából, hiszen ebben a faluban született, ismer minden bokrot, szinte minden embert. O azt mondta, hogy sokat játszottak ebben az erdőben, tavasztól őszig, indiánosdit, ugráltak fáról-fára, mint Tarzan, és árokból árokba. Azt is mondta, hogy hiába is mesélne, úgysem értem meg, milyen volt az az érzés, amikor búcsú volt a faluban, és ő nem mehetett el a kápolnába, mert nem volt cipője, mivel csak egy pár ünnepi cipőjük volt, s ebben a bátyja ment el a búcsúba. De nem jött vissza, hogy ő is kimehetett volna és kaphatott volna búcsúfiát talán, vagy egy fagylaltot. Érdekes, hogy a gyermekkori cipője jutott az eszébe. Meg a hiányérzete, hogy szegényes volt a gyermekkora, hiszen öten voltak testvérek. Mondtam neki, sebaj, legalább nem kellett benne megbotlanod, de nem is szégyen, ha nem hordtad. Eszembe jutott még valami a lábbelivel kapcsolatosan. Az első ajándék, amit tőle kaptam, két egyforma lakcipő volt. Kérdeztem tőle, miért vett nekem egyszerre két párat. Azt mondta akkor, hogy a lottón nyert egy kis pénzt, majd talált számomra egy pár szép cipellőt, meg hát volt rá még annyi pénze, hogy még egyet vegyen hozzá. Tudattala-166