Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)
Huszonharmadik levél: A hóvirág
Kedves Anna! Ma gyönyörű napunk volt, vasárnap délután, amikor hirtelen sétálni indulnak az emberek. Ma nők napja van, és szerettem volna valami kis érdekes pillanattal széppé tenni ezt a napot. Reggel, szokás szerint, amikor felébredtem, már a férjem elment a szentmisére, tehát egyedül főztem meg a kávémat és valami kis reggelit is készítettem hozzá. Aztán bekapcsoltam a tévét, s egy aktuális műsort találtam a Duna tévén, amely egy riportot közölt a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem gondjairól, nevezetesen arról, hogy az egyetem négy éve nem alkalmazza az oktatási törvényt, amely átfogó megoldást nyújtana a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre. Holott az egyetem 70 éve magyar tannyelvű intézményként jött létre. Megértettem a problémájukat, de mikor lesz ennek az egésznek vége? Mindig erősebb az egyik fél, általában az, aki többségben van. Ez is világos, de hol van a nagylelkűség? A tolerancia? A barátság? Az együttélés? Hasonló ismérvekkel kellene élni, mint egy jó házasságban. Ha nincsen, meg kell teremteni! Aztán visszamentem az ebédlőbe, az asztalon várt egy bonbon és földimogyoró, nőnapi ajándékként. Férjem így ajándékoz meg, kiteszi reggel az ebédlőasztalra. Azt sem tudom, hogy honnan volt rá pénze, mert munkanélküli és nincsen jövedelme, de mégis valahogy előteremtette. Értékeltem. Aztán elmentem bevásárolni Lendvára, mert valamit még szerettem volna venni a vasárnapi ebédhez. Ma én készítettem el. Közben kimaradt a mise, mert ez már nem fért bele. Aztán eszembe jutott Doloresz, a fiam barátnője, és az édesanyja, hogy vásárolok számukra is valami ajándékot nőnapra és elviszem nekik, mert sokszor náluk ebédel a fiam, és valahogy hálás akartam lenni ezzel az ajándékkal. Sikerült is, de a fiam nemigen örült annak, ahogy meglátott. Anyám azt mondja, hogy olyan párnak látja a fiamat és a barátnőjét, mint amilyen én voltam a férjemmel, amikor egyetemista voltam. Kérdeztem tőle, milyenek voltunk? Azt mondta, hogy mindig együtt akartunk lenni, állandóan egymáson csüngtünk. El kell neki hinnem, mert ő más szemekkel, vagyis anyai szemekkel figyelte. Én is ezt teszem, figyelek már két éve. 165
