Zágorec-Csuka Judit: A fény győzelme (Pilisvörösvár, 2015)

Huszonkettedik levél: Ha Lendvára gondolok

sók számára azokról a helyekről, ahol járt, és arról a korról, amikor a műalkotások keletkeztek. így pl. a Postagalamb (1982), az Elmondom (1995) című esszéköteteiben és a Keserédes (2010) című önéletírásában nyomon követhető művészettörténeti és művelődéstörténeti műveltsége is, amely nagyon fontos tényező az önéletírásában, hiszen nemcsak adatokat és tényeket közöl, hanem egyfajta művészi gondolkodásmódot is prezentál. Párizst, a művészetek városát, az európai kultúra központját is úgy írta le, mint ahogy ezt a kultúrtörténészek teszik: szívvel-lélekkel. A festőművész nemcsak látta a nagyváros kultúrtörténeti csodáit, hanem át is érezte a létrehozott építészeti értékek lényegét - a művészetet erősítő és arra ható energiákat. 1954-ben Bécsbe emigrált, de hamarosan visszatért Zágrábba. 1957-ben ismerkedett meg Sinkó Ervin íróval, aki a Napred kiadónál szerzett neki állást, itt könyvborítókat tervezett. 1959-1962 között a zágrábi Állami Bábszínháznál is dolgozott mint díszlettervező. 1962-1966 között a Horvát Képzőművészeti Egyesület főtitkára lett, hazai és külföldi művészekkel ismerkedett. Kapcsolatokat épített ki magyarországi művészekkel, elsősorban Varga Imre szobrásszal és Országh Lili festőművésszel. 1953-1988 között a vrabéei, Zágráb melletti Elmegyógyintézeti Klinika tudományos munkatársaként képzőművészeti terápiával foglalkozott. Közben tartotta a kapcsolatait Szúnyogh Sándor, Vlaj Lajos, Bence Lajos költőkkel, Király Ferenc szobrásszal és Gálics István festőművésszel, a szülőföld művészeivel, akik Lendván éltek. Tagja volt a Horvát Képzőművészek Egyesületének és alapító tagja volt a Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaságnak, valamint az Ady Endre Kultúrkörnek és a Szlovéniai Magyar írócsoportnak. Mind a négy szervezetben tisztelték és becsülték. 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává fogadta. Neve nemzetközileg ismert a horvát, a szlovén és a magyar kultúrában és a képzőművészetben. 1973-tól rendszeresen járt a Lendvai Nemzetközi Művésztelepre. Barátait is többnyire a művészszférából választotta és erősen kötődött a muravidéki magyar és szlovén művészekhez is.

157