Göncz László - Nagy Zoltán: Őrségi végeken (Lendva, 1998)
Dr. Nagy Zoltán: Történelmi áttekintés / Zgodovinski pregled
teljesítésével kitől vagy micsoda időben bízattak meg, ez homályba van burkolva. 2. A községnek csak egyféle neve él, és az ugyanezen név alatt ismeretes a vidéken, úgy mint országszerte: Hodos. 3. A községnek feljebb érintett elnevezésén kívül más neve hihetőleg nem volt, mivel ilyesminek nyoma a régiek előtt sem volt tudva, sem arról sem emlékezik senki, hogy a név valaha másképp íratott volna. 4. IV. Lászlótól kiadva létezik kezünk között egy hiteles irat, ebben az őrségi községekkel együtt Hodos község is már 1286-ban említetik. Ugyanezen kútforrásból derült ki az is, hogy ezen község már 1286 előtt is bírt egy másik iratot, mely azonban az éveknek hosszú során át a papirmoly által megsemmisíttetett, de mindamellett ezen utóbbinak keletkezését a községnek agg férfiai Szent István király uralkodásának idejébe teszik, feltéve, hogy ezen utoljára érintett iratról az agg férfiaknak állítása igaz. Ha több nem is, legalább annyit következtethetünk, hogy ezen községnek az alapja már 1000 körül megvettetett. 5. Hogy ezen község honnan népesíttetett meg, erre nézve biztos kútforrások nem találtatnak - hihetőleg őseink bejövetelekor az itt lakott (gyaníthatólag szláv származású) vandálusokat helyeikből kiszorítva magok foglalták el a vidéket, és így keletkezett letelepedésekkel a falu is. ravljanje te dolžnosti, je zavito v temo. 2. Vas ima eno samo ime in je pod tem imenom znana v deželi kot tudi po državi: Hodoš. 3. Vas razen zgoraj omenjenega poimenovanja, drugega imena verjetno ni imela, saj o tem ničesar ne vedo niti starejši ljudje, pa tudi nihče se ne spomni, da bi se ime nekoč drugače pisalo. 4. Imamo verodostojen dokument, ki ga je izdal Ladislav IV, v katerem je med vasmi Orséga Hodoš omenjen že leta 1286. Iz istega vira se izkaže tudi to, da je vas že pred letom 1286 posedovala neko drugo listino, ki pa jo je v dolgi vrsti let uničil molj, toda izvor slednje starejši vaščani datirajo v čas vladanja kralja sv. Štefana s predpostavko, da je trditev starejših vaščanov o tej listini resnična, če ne drugega, lahko sklepamo vsaj to, da je bila vas osnovana že okoli leta 1000. 5. Od kod je bila vas naseljena, ni zanesljivih virov. Verjetno so naši predniki ob prihodu izrinili tukaj-30