Kaszás József: A szlovéniai Lendva (Lendava) környékének helynevei - Magyar névtani dolgozatok 134. (Budapest - Lendva, 1995)
A ragos és névutós földrajzi nevek
hipotézis. Az ingadozás gyakorisága ugyanis jóval kisebb a hosszú történelmi múlttal rendelkező helységekben, mint újabb településeinken, (A gyakoriság fordítottan arányos az egy névre jutó terület nagyságával). Említettük, hogy az egész gyűjtőterületen egy ingadozásra 147, 48 hektár jut, ez a szám a nagy múlttal rendelkező helységek esetében 192,9 hektár, a f iatalabbakéban eszik 78,13 hektár. Azaz a fiatal helységekben 2,5-szer olyan gyakori az ingadozás, mint a régi településeken, vagyis a fiatal települések névrendszere még képlékenyebb, kevésbé megállapodott. Második táblázatunkon a nagy múltú helységek csoportjába beékelődött két újabb település, Bánuta és Lakos (Alsó- és Felsőlakos) is E két kivétel azonban alig gyengítheti a törvényszerűség érvényét, hiszen azt is be kell látnunk, hogy az ingadozás keletkezésében és létében az időbeli és térbeli tényezőkön (és ezek kölcsönhatásán) kívül számos egyéb sajátságnak is befolyásoló szerepe van. Így mindenekelőtt a közösség és az objektum kapcsolata jellegének /pl. a dobronaki Börü csak a falu egyes részein Fövégi börü. hiszen akik a közelében laknak, azok számára elegendő a megkülönböztető elem nélküli forma is/, de még az életkorok szerint eltérő nyelvhasználatnak is befolyásoló szerepe van /ez látszik pl. a kép és kereszt ingadozásában: az első szinte kizárólagt csak az idősebbek nyelvében fordul elő, a kereszt pedig a fiatalabbaké ban/. Az ingadozó névpárok mennyisége a teljes névanyaghoz képest nem túlságosan jelentős ugyan, azonban létük, elterjedtségük, típusaik gazdagsága és nemkülönben névtani mondanivalóik sokrétűsége megkívánja a velük való külön foglalkozást. Úgy látom, hogy az i ngado zó né vadás és névhasználata párhuzamos és többszörös névadás mellett Lendva és vidéke földrajzinév-rendszerének legmarkánsabb sajátossága. A RÁGÓS ÉS NÉVUTÓS FÖLDRAJZI NEVEK A magyar helynévkutatás régóta számon tartja a földrajzi nevek változásának azt a módját, amelynek során valamely rágós névalakot egy átvevő más nyelv nominativusi alakként értékelve beépít önmagába, majd ugyanilyen formában visszakölcsönzi a név eredetijét megalkotó nyelvbe, amelyben aztán a rágós alak ugyancsak nominativusként él tovább. Az irodalom az e csoportba tartozó helynévkölcsönzéseket az Isztambul-, ill. a Ifalomba-típusú névváltozások alatt tárgyalja (vö. Szabó T. Attila: Mny. XXX, 166, XXXV, 112, XXXVII, 122, MNyJ. VII, 3--21). Előfordul, hogy különféle okok közrejátszása, kideríthetetlen tényezők akadályozó hatása folytán a jelenség nem játszódik le teljesen, hogy az idegen nyelvbe átvett határozósragos forma visszakölesönzése nem történik meg. Nemrégiben Kniezsa István nyomán (vö. Mny. XXXII, 317) magam is rámutathattam, hogy a Lendva meletti Csente vagy Csentevölgy községnek szlovén nyelvi Centiba neve a magyar Csentibe helyhatározóragos alak átvételével keletkezett (vö. Kaszás József, Csentevölgy földrajzi nevei: HITK. 8. sz. 74). Mivel a település név középkori „adatai -ba nélküliek (1381: Chentewlg, 1410: Chentewelge, 1420: Chenteuelg, 1524: Alsochenthe, Fsewchenthe — azaz Csentevölgy és 30
