Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

Tehát tudatosan próbáltuk bekapcsolni a fiatalokat egy ilyen oktatási rendszerbe, csak azért, hogy a különböző területeken a kétnyelvűséget megvalósíthassuk. Nem volt ez egyszerű. Az emberek - mint az előbb mondtam - megelégedtek azzal, hogy a fiatalokat odaadják, mondjuk, autómechanikusnak vagy el­adónak az üzletbe. Akinek egy hároméves vagy kétéves iskolája volt, őneki az már nem tudom, mekkora előrelépést jelentett. Ezek a folyamatok 1970-ig igen keserves kínok között mentek, pedig akik a magyarok soraiból el akartak menni, külön köztár­sasági ösztöndíjat kaptak a hazai lehetőségek mellett. De talán még 1970 körül is igen gyér volt azoknak a száma a magyarok közül, akik egyetemi végzettséggel rendelkeztek. 1970 táján vég­re sikerült elkérnünk, hogy a nemzetiség soraiból valóban kezd­jenek tömegesen elmenni a különböző középiskolákba, főisko­lákra és most már egyetemekre is. Tehát az 1970-es állapotfelmérés valóban lesújtó. Talán még most sem értük el azt a fokot, hogy egyforma legyen a két nem­zetiséghez tartozók képzettségi szintje, de ahhoz képest, hogy mi volt akkor, én azt hiszem, hogy manapság jóval-jóval előbbre vagyunk ezen a téren. Közben a maribori pedagógiai akadémia főiskolai, illetve egyetemi szintre lett emelve. 1978 után pedig nemcsak odahaza, hanem nagyon sok fiatal a magyarországi egyetemekre jött tanári, orvosi, jogi és aztán azt hiszem, hogy agronómiái karokra. Ezeknek a zöme el is végezte, és most is van mintegy 15-16 személy, akik különböző magyarországi egyetemeken tanul. SZAB: 1980-ban létrejött a kétnyelvű középiskola Lendván, ami folyta­tása az alapfokú formának. A kétnyelvű általános iskolákban végzettek jelentős része viszont a nemzetiségileg nem vegyesen lakott területeken, tehát Muraszombat, Rakičan, Ljutomer, Radenci középiskoláiban folytatja tanulmányait. Ezekben a kö­zépiskolákban a magyar nyelv oktatását 1981-től törvény szabá­lyozza. A kialakult gyakorlat mennyire van összhangban a meg-86

Next

/
Thumbnails
Contents