Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

a másik oldalon pedig igen hangosan küzdenek a karintiai szlo­vénok kétnyelvű oktatási rendszerének a megvédéséért? Ami­kor ez megjelent, olyan erkölcsi súllyal hatott azokra a ljubljanai hangoskodó egyénekre is, hogy eléggé gyorsan összehúzták ma­gukat, és ritkán-ritkán jelentkeztek azután már Lendván. Évek során is csak imitt-amott láttuk őket. Szóval ezzel azt akarom mondani, hogy a nemzetiségi szolidaritás a karintiai szlovénok oldaláról is nagy súllyal nyomott a latba, habár feltehetően a do­log anélkül is így végződött volna, ahogy végződött. SZAB: A '70-es évek legelején a ljubljanai Földrajztudományi Intézet munkatársai, dr. Vladimir Klemenčič vezetésével, tanulmányt készítettek a Muravidék nemzetiségileg vegyes területeinek tár­sadalmi viszonyairól. A nagyszámú reprezentatív mintán lefoly­tatott vizsgálat jelentős különbségeket tárt fel a szlovén és a ma­gyar lakosság iskolai végzettségéről. A most már harmincadik évfordulójához közeledő kétnyelvű oktatási rendszer milyen mértékben csökkentette e hátrányos kulturális helyzetet? VS: Tény, hogy ennek a gyökerei a múlt Jugoszláviából is erednek. A két háború között Jugoszláviában 20 év alatt a muravidéki magyarság soraiból egyetemi végzettségű polgár csak kettő ke­rült ki. Az a kettő is lelkész volt, semmilyen más szakon a ma­gyar nemzetiség soraiból egyetemi szintig nem ért el senki sem. Nemhogy egyetemi szintig, hanem még igen-igen könnyen megszámolható azoknak a száma is, akik a középiskolát elvé­gezték, tanítóképzőt, közgazdaságit, vagy ehhez hasonlót. Ez a tendencia a háború után is egy ideig még folytatódott. Azt hi­szem, az egyik alapprobléma abban is van, hogy a magyar nem­zetiség valahogyan megelégedett olyan szakmával is, ami nem kívánt magasabb szakképzettséget. 1961 után próbálkoztunk már sok fiatalt irányítani a pedagógiai szakmára, és 1962-ben Muraszombatban külön tagozat nyílt, amiben harminc-negyven mai tanító végzett. 85

Next

/
Thumbnails
Contents