Székely András Bertalan (szerk.): Varga Sándor emlékkönyv. Szlovéniai magyar változások a XX. században (Pilisvörösvár, 2008)

"…ezért mind küzdeni kell." Életút a szlovéniai magyarság szolgálatában. Székely András Bertalan beszélgetései Varga Sándorral - Első beszélgetés (Budapest, 1987. november 24-25.)

ment ez négyóránként, éjjel-nappal. Mintha a végüket érezték volna - szinte egymást ették a német katonák. Megpróbáltak még toborozni a társaságunkban embereket, hátha valaki akar most német katona lenni, „csodafegyverként" megmutatták a páncél-öklöt, nem tudom hallottatok-e róla. Az egy kis fejű és rövid nyelű fegyver, amivel a tankokat elég közelről meg lehet semmisíteni. Azt mondtam a mieinknek: gyerekek, vége van mindennek, a katonáságtól csak minél távolabb, ha ezt a pár napot átéljük, akkor rendben van. Nagyon keveset tudtak a németek beszervezni.

Április 25-e körül az oroszok gyűrűje annyira bezárult Berlin körül, hogy már csak a Brandenburgi kapu volt nyitva, amit a németek tudatosan tartottak, hogy ott lehessen menekülni. Életemben ott láttam először - talán utoljára is - olyan hatalmas tömegű katonaságot, bizony lengyel, orosz meg francia katonaság is akadt a németek oldalán. De ilyen lerongyolódott katonaságot sem láttam azóta - hat hónapig volt Berlin körülzárva és állandóan bombáztak, se élelem, se tisztálkodási lehetőség, se a sebesülteknek az ápolása. Hosszú szőrös, szakállas, rongyos, idomtalanul befáslizott emberi kezek, lábak jönnek az emlékezetembe, botokkal jártak, tehát az valami hihetetlen szomorú látvány volt. Az emberek annyira kivetkőztek magukból, hogy az egyik a másikat megölte volna egy darab kenyérért. Hány helyen láttam, hogy az elpusztult állatokat, a lovakat, amelyek félig már megfagytak, meg talán már szaguk is volt, vágták és csak ették. Úgyhogy mi is az ilyen ún. szajrézott kosztok loptuk, hát mást nem tehettünk... Bementünk az elhagyott lakásokba, és amit találtunk - találtunk.

Április 25-én akkor aztán azt mondták a németek, aki akar, itt az utolsó alkalom, mehet. Irány a Brandenburgi kapu. Két hétig úgy esett az eső, mintha a legerősebb vízcsapokat nyitották volna ki. Hihetetlen, milyen eső volt. Az emberek átáztak, vizesen, fáradtan, rongyosan mindenki tolakodott a Brandenburgi kapu felé. 25-éről 26-ára virradó éjjel mentünk, de már ott

54