Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
Ébredések és álmok
Ébredések és álmok Ha most azt mondják, illetve azt akarják elhitetni velem és bebizonyítani nekem, hogy valamikor ismertem azt a szeplős, fiatal nőt, aki az ágyam mellett áll és fürkésző tekintettel néz rám, vajon hogyan tudom majd nekik megmagyarázni, hogy nincs igazuk? Mitévő legyek, ha majd kitartóan mégis azt állítja, hogy ismertem, tényeket, adatokat sorol fel, nekem pedig nem ugrik be semmi, csak a nagy üresség, sötétség, amivel véglegesen bebizonyosodik, hogy már igazán nem vagyok..., de hát nekem semmi sem juthat eszembe, mert én biztosan tudom, hogy még sohasem láttam az arcát, még sosem beszéltem vele. Kiáltani akarok, de nem tudok megszólalni, nem vagyok szomjas, mégis száraz a szám. Nem, nem ismerhetem ezt a nőt! Még mindig néz. Nem, mégsem haltam meg, hiszen a halottaknak, gondolom, nincs kedvük ellenkezni, veszekedni! Zsibbadt, nehéz a testem, nem érzek semmilyen tűszúrást, nem éget semmi, mintha nem is belém csöpögnének lassan, de egyszerre három üvegből valamilyen furcsa folyadékok. Talán még nyelni is tudnék, ha akarnék, nincs hányingerem. Távolinak és idegennek tűnik minden, mintha semmi közöm sem lenne magamhoz. Mintha nem velem történne mindez, és csak egy álomban bolyongnék, amelyből nincs kedvem visszatérni. Egek! A nő fölém akar hajolni. Biztosan rá akar majd beszélni, el akarja mondani világos érveit. Tudtára kellene minél előbb adni, hogy nem alkuszom, hiába fárado5
