Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Mirza, a hazátlan álmodozó

Mirza, a hazátlan álmodozó

Mélyen elgondolkodva vakarta meg borostás állát, amely már nem szúrt és nem is viszketett úgy, mint az első napokban, ezért úgy döntött, azon a reggelen sem borotválkozik meg. Sem kedve, sem türelme nem volt hozzá. Legszívesebben megfeledkezett volna róla örökre. Rájött, hogy nem érdemes ilyen jelentéktelen dolgokra pocsékolni az idejét.

Felhúzta a redőnyt, de nem nézett ki. Nem érdekelte, sőt bosszantotta, hogy már korán reggel vidáman csicseregnek a madarak és a nap melegen ontja sugarait. A nyár, ez a mihaszna évszak, úgy látszik, most hágott a tetőpontjára. Eszeveszettül árasztja kora délelőttől a meleget, ami egyre kibírhatatlanabbá válik a nap folyamán, annyira, hogy már gyűlölte az egészet, ami ezzel járt: az állandó izzadtságot és az azt kísérő szomjúságot, amit semmilyen itallal sem lehetett enyhíteni vagy legalábbis valamennyire tűrhetővé tenni, a zsúfolásig megtelt, koszos úszómedencéket, amelyek a nagy tömegtől fojtogató, szorongást keltő érzéssel töltötték el, és a szűnni nem akaró és mindenhova elkísérő zsongást, ami a fülébe furakodott mindettől.

Ahogy ott állt gondolataiba merülve az ablak előtt, és az első napsugarak végigsétáltak magas, izmos termetén, újra leperegtek előtte az elmúlt nap eseményei. Szúrós, sötét szemének tekintete ettől még sötétebbé vált. Rágyújtott és mélyen magába szívta a füstöt. Ettől egy kissé elkábult és néhány szippantás után kénytelen volt elnyomni a cigarettát. Emelygett a gyomra, és minden porcikáján kü-49