Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Gazdag Márton igazsága

tűk legfeljebb csak néhány fáról volt szó.

Ezen morfondírozott éppen Gazdag Márton nyugdíjas is azon a reggelen. Miután elvégezte az istállóban az állatok körüli teendőit, a traktor körül bütykölt egy ideig, majd a szántó felé indult, hogy megnézze a búzát. Már messziről látta a barakkot, amelyet a búzája szélébe állítottak fel, körülötte jó pár méteres csíkban letaposva a vetést, azt a néhány fiatal fát pedig, amely a mező végében állt, kivágták, hírmondónak sem maradt belőlük egy sem. A barakk körül néhány munkás ólálkodott.

Gazdag Mártonban felforrt a vér! Már az ő búzáját is megtámadták! No, de ki adott nekik erre engedélyt, kitől kérdezték meg? Kitől kaptak utasítást rá? Hogy vigye el a mennydörgős mennykő, aki ezt kitalálta!

Persze, a munkások sem voltak kedvesebbek, a végén annyira elfajult a dolog, hogyha nem takarodik el onnét gyorsan, hát még megverik azok a barmok! Ezért hát sebesen felpattant a traktorra, és elhajtott, miközben dúlt benne a méreg. Remegett az idegességtől és a dühtől. Hát valóban nem tehet semmit? Jó, jó, hogy építik az utat, de az ő kárát ki fogja megtéríteni? Kihez és hova mehet panaszra? Ki hallgatja meg őt? Gazdag Márton nyugdíjasban lüktetett és tajtékzott mind a hatvanöt éve, amit oly keservesen élt le ezidáig: délelőtt a gyárban, délután pedig a mezőn töltve, és egész életében arra törekedve, hogy családja minél jobban éljen, és hogy a lehetőségekhez képest semmit se kelljen nélkülözniük.

Gazdag Márton, aki egész életében becsületesen dolgozott, aki soha még egy szalmaszálat sem vett volna el mástól, Gazdag Márton azon az éjszakán elvitt a barakk mellett nagy halmokban heverő műanyag csövek közül hármat. Véleménye szerint a munkások ennyi kárt okoztak neki a búzájában és a kis erdejében. A csöveket a háza előtti árokba helyezte, földet terített rá, hogy szebb legyen a ház előtti terület, ne tátongjon már többé ott az árok.

45