Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Váratlan látogató

VÁRATLAN LÁTOGATÓ

Hosszú, üres napok, hetek után először történt meg, hogy a család kimozdult a megszokott, szomorú hétköznapokból. Fáradtan, de jókedvűen és majdnem felszabadultan tértek haza, mit sem sejtve. Eléggé későre járt már az idő.

Csak az idősebb lány agyán villant át váratlanul egy döbbenetes kép - látomás? -, és el is akarta mondani a többieknek, viszont olyannyira elvontnak, lehetetlennek tűnt neki az egész, hogy semmiképpen sem tudta volna szavakba foglalni, meg idő sem volt rá, oly hirtelen történt az egész.

Beléptek a házba, de még a kabátjukat sem volt idejük levetni, mert valami furcsa, mágneses erő a nappali felé csalogatta őket, ahol megrökönyödésükre ott állt ő a szoba közepén. Ugyanabban az új, szürke öltönyében volt, amiben utoljára látták, fehér inggel és fekete nyakkendővel. Magas volt, elképesztően sovány és sápadt. Beesett arcán torz mosoly ült. Csodálkozó, szürkéskék szeméből teljesen eltűnt a fény. Csak nézett feléjük némán, mint aki örülni akar nekik, egyben pedig attól retteg, jelenlétével talán megijeszti őket, de ugyanakkor valójában ő félt tőlük igazán. A többiek is valami hasonlót érezhették: csodálkozást, ijedelmet, talán még az is megfordult a fejükben: „Istenem, hát hogy történhetett ez? Hiszen mi már majdnem belenyugodtunk az új helyzetbe! Kezdtünk újra egyensúlyba jönni. Már nem az az első pillanatok okozta éles, testi fájdalom van jelen, ami még csak halványan sejteti, hogy ezután minden másképp lesz, valami gyökereiből más vágányba terelődik, valakiről csak

36