Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Mégis harangoztak

- Alá kell írni? Akkor lépjünk egy kicsit beljebb, nem hoztam magammal a pápaszememet, az én koromban pedig már anélkül nem boldogul az ember - felelte aggódva Ilona ángyi.- Úgy látom, a bíróságról jött a levél, Ilonka néni. A mindenit, csak nem tettünk valami rossz fát a tűzre? - próbált viccelődni most is a postás.

Az öregasszony erre már nem felelt, elindult lassan, lehorgasztott fejjel a házba, mintha csak egy nagy-nagy teher nehezedett volna a vállára. Még szemüveggel is alig tudta aláírni a nevét, remegő kézzel, amely most kivételesen nem az öregségtől volt bizonytalan. A borítékot gyorsan a kredenc fiókjába süllyesztette, majd töltött a postásnak egy kupica pálinkát.- Ez igen, Ilonka néni! Ez valódi ötvenhatos! - viccelődött újból csak megelégedetten a postás, letörölve bajuszát, de a második kupicát már udvariasan elutasította. - Majd máskor, még nagyon sokan várnak rám, aztán félő, hogy ma már nem érnék oda, ha még egyet lehúznék ebből. No, isten áldja!

Ilonka néni csak délután nyitotta ki újra óvatosan a fiókot, ahol már volt néhány hasonló kékborítékos hivatalos levél, amelyeknek figyelmeztető és keményen dorgáló tartalma mindig szorongással töltötte el. Egy ideig csak forgatta, nézegette a borítékot, aztán mégis felbontotta. Lassan, szinte betűről betűre, szóról szóra sétáltatta végig szemét a sorokon.

Nem érte váratlanul az ügy, persze, ha nem érkezik a levél, azon sem csodálkozott volna. Mintha közömbössé vált volna már számára az ilyen hangnem, amellyel nem is érdemes foglalkozni, mert az ember úgysem tud ellene tenni semmit. Méghogy „megbírságolják a végrehajtás terhe alatt”? Hát az meg mit jelentsen? És mit kellett volna már újra befizetnie? Milyen hulladékelszállítást? Azt vajon ki rendelte el? „Elszállítás...” Milyen körmönfont

33