Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)

Mégis harangoztak

Mégis harangoztak

Ilona ángyi éppen a konyhában bütykölt: paradicsombefőzéssel volt elfoglalva már kora reggel óta, és most a befejező munkálatoknál tartott. Lassan lekötözte a sűrű, piros lével teli üvegeket, celofán helyett szépen kiegyengetett, megtisztított és egy kissé bepálinkázott cukorkás papírkákat rakott a tetejükre, majd vékonycsíkú fekete befőttes gumival gondosan lezárta őket. Elégedetten gyönyörködött egy ideig a látványban, majd egy vastag pléddel jól bebugyolálta az egészet. Később majd a spájzban a stelázsira rakja a kihűlt üvegeket, ahol már el is készítette a megfelelő helyet, és akkor ezzel a munkálattal is végképp meglesz.

Kintről váratlanul csikorgó kapuzajra lett figyelmes. Meglepődött. Ritkán kapott látogatót, ilyentájt, késő délelőtt pedig egyáltalán nem. A hónap végén vagy elsején érkezett általában a postás, hogy a kevéske kis nyugdíjával megörvendeztesse, ezenkívül a nagyobb ünnepek, húsvét és karácsony előtt hozott levelet unokáitól Ausztráliából. Délutánonként néhanapján el-ellátogatott hozzá egy-két korabeli szomszédasszonya, de lassan ők is elelmaradoztak, betegesek, tehetetlenek lettek, vagy meghaltak.

Gyorsan megtörölte kötényében a kezét, majd fáradt, öreges léptekkel indult a kapu irányába. A postás láttán még jobban elcsodálkozott. Vajon mit hozott számára?-Jó napot, Ilonka ángyi - köszöntötte vidáman az idősödő postás, aki jókedvéről és bohóckodásairól volt ismert. - Kékborítékos levelet hoztam. Itt tessék aláírni!