Bence Utrosa Gabriella: Mégis harangoztak (Lendva, 1999)
Elmenni vagy visszajönni nehezebb?
Mintha trágyába harapott volna, kellemetlenül rosszízű volt a lehelete, a mellette fekvő csapzott hajú lányból pedig valamilyen kellemetlen fűszerkeverék szagát vélte kiáradni. Sötét undor és csömör töltötte el a gondolatait, a gyomrát, a torkát, hányingere támadt: a sok italtól, a lánytól, a hidegtől, saját gondolataitól. Legszívesebben kilökte volna a lányt az autóból vagy még inkább - önmagát. Aztán rágyújtott. Persze, ettől sem lett jobb kedve, csak a rothadt ízek keveredtek fel újra a szájában. Mélységes, nyomasztó megvetést érzett önmaga iránt. A város felé hajtott. Útközben kirakta valahol a lányt, aki azt állította, hogy a közelben lakik. Ettől egy kissé megkönnyebbült. Szennyesnek és büdösnek érezte a testét, ruháját, haját, egész lelkét. Csak hosszú tisztálkodás és sok-sok lefolyt hideg víz után tért egy kissé magához, és a szíve mélyén tulajdonképpen már mindenről döntött. Nem volt visszaút: a papírjai rendben voltak, a legszükségesebb holmiját elcsomagolta, rövid gondolkodás után eltett még néhány apróságot, aztán a kulcsot a házfelügyelőnél hagyva, elment. Egy pillanatra még megállt a postaládánál, beleejtette az Ivette-nek címzett kurta levelet, amelyben értesítette, hogy a vállalatnál aláírt egy szerződést, és néhány hónapra külföldre utazik. Tudta, ez a legalattomosabb és leggyávább megoldás, amit választhatott, hiszen érezte, a lány ennél többet érdemelne. Előző héten ugyan mindennap eltökélte, hogy beszélni fog vele, és személyesen mond el neki mindent, hogy megnyugtatja és kedves lesz hozzá. De valahogy nem tudta rászánni magát, nem volt elég bátorsága hozzá: riasztotta a lány szelíd, tiszta tekintete, így a számára legkényelmesebb megoldást választotta. Majd, ha visszajön... Az első napok szokatlan hősége után, amelyben fárasztó munkájukat végezték, lassan kezdték megszokni '5
