Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből (Lendva, 2003)

Epilógus - Zágorec-Csuka Judit: Kiűzve az Édenből

zelmi telítettség hullámzik és vágyakozás érvényesül. Valahogy úgy észlelem és értelmezem mégis ezt a jelenséget, mintha hiányozna belőle a megnyugvás gyönyörét nyújtó beteljesülés, hiszen többször a szerelem csodás érzékelésének megjelenítése feltételes vagy óhajtó módban jut kifejezésre az egyébként érdekes és lenyűgöző, hatalmas erővel ható szerelmes költeményeiben, például: „Ha angyalod lennék”, „Ha látlak, megelevenedek...”, „Engedd, hogy öleljelek...”, „Hajó leszel,/ beléd bújok,/ mert én vagyok/ azangyalod.”

E sorok és még számtalan hasonlók az örökké epekedő, óhajtó és akaró szerelmet sugározzák, a mérhetetlen boldogságban való elmerülést, az édeni szerelmi lángban történő elégnivágyást, illetőleg élnivágyást.

Néhány versében a szerelem és a Mura menti táj motívuma ötvöződik. Például az Esővel jöttél címűben is:

Esővel jöttél, esővel mentél, ködös volt a Mura partja, esős volt a Mura partja, tücsökzene szólt, margarétából fontál koszorút fejemre, hogy királynőd legyek.

Költészetének képisége nem hemzseg a sokféle költői kifejezőeszköztől. Nem romantikus színezetű mondatalkotással él. Egy kis megszorítással - talán nem is tévedek - úgy fogalmazhatnék, hogy inkább a gondolati verseket kedveli, nem a könnyen érthető, fülbemászó, dallamos csengésű, egyszerűbb dalformát. Tőmondatok nélküli, többszörösen összetett mon87