Pál Péter: Digitális freskók (Lendva, 2014)

Leszakad rám, leszakad az éj is, és nem látom már, mit írok.

Egyhangú, borongás kedvemben se nem mosolygok, se nem sírok.

Elég volt mára a gondolkozás, nyugovóra térek.

Unalmas gyötrelemben ágyamba, s bőrömbe bőven beleférek. Utoljára végül, e napnak, s vele a versnek: vége van. Ha a helyesírás is téves, ítéljétek nyugodtan.

Ne féljetek, nem harapok (oly gyakran).

52