Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században

kevésbé számon tartott ága mutatkozik meg.” A hagyománynélküliséget pedig ezekkel a szavakkal próbálta cáfolni: „Több panaszt láttam az írásokban, hogy indulunk, de nincs múlt, nincs hagyomány. Van múlt és van hagyomány! Itt, Lendván, külön is. Lendva a reformáció idején a magyar szellemi életnek egyik központja volt. Lendván nyomda volt, amikor még másutt nem volt!”

Az előbbi idézeteket azért tartottuk fontosnak idemásolni, mert arról a görcsös igyekezetről tudósítanak, amelynek eredményeként a 70-es évek végén az egyetemes magyar irodalom új ágáról kezdhettünk beszélni, a sokágú síp új szólamáról, a szlovéniai magyar irodalomról. A hagyománynélküliségre, az irodalmi hagyományok hiányára rácáfolva álljon itt egy kitérő, amelyben már az említett XVI. századi lendvai nyomdászat és az itt született irodalmi alkotások jelentőségéről is szó lesz.

Közhelynek számít, hogy irodalmi hagyományt teremteni egy vidéken sem volt könnyű feladat, különösképpen a peremvidéken nem, ahonnan a szellem „vendégei” csakhamar elkívánkoztak, mert a szóródás itt nagyobb volt, mint másutt. Az irodalom élő hagyománya is hiányzott, bár hagyománynélküliségről sem beszélhetünk. A múzsák földjének számított valaha ez a vidék is, főleg a középkorban, akárcsak Muraköz, vagy a Délvidéknél maradva: Baranya, ahol a szellem emberei szívesen tartózkodtak, s nem elkívánkoztak, hanem egyenesen keresték ezeket a helyeket. A Mura vidéke is ilyen volt. Következzék itt néhány olyan emlék, ami az elmondottakat alátámasztja.

A magyar könyvek megjelenését, illetve cenzúráját illetően felemás kép tárul elénk a múltból. A muravidéki szlovén kiadóházat (Pomurska založba) nemigen érdekelte, hogy milyen jellegű könyveket jelentet meg, a lényeg, hogy a központi szervektől fedezet érkez68