Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)
I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században
egyéniségével” hatott környezetére. Ha elfogadjuk a fenti állítást, akkor a nemzetiségi politikus Vlaj háború utáni tevékenységének értékét vonjuk kétségbe. Ezt pedig még rosszindulattal sem tehetnénk! Másrészt, ismerve a szituációt és az 50-es évek közhangulatát, Vlaj jobban érezhette magát „két tűz közötti” helyzetben. Egyik oldalon a szlovén „elvtársak” bizalmatlanságával, a másikon pedig a magáénak vallott magyarok bizalmatlanságával kellett szembesülnie lépten-nyomon. Varga Sándor hívta fel a figyelmet Vlaj politikai pályáját tárgyaló kismonográfiájában egy különös hangvételű írására44, amelyet válaszul szánt „rosszhiszemű” rágalmazóinak, akik a Népújságot a kommunista ideológia szócsövének tekintették és emiatt névtelen levelekkel zaklatták Vlajt. A fentieket azért tartottuk fontosnak elmondani, mert jól tükrözik azt a szituációt, ami az induló, immár önálló, kéthetenként megjelenő Népújság fogadtatását jellemezte. Itt kell megemlíteni, hogy a Népújság első számait lapozva, kétségtelenül bőven találunk olyan cikkeket, felhívásokat, amelyek az ún. ideológiai meggyőzést szolgálták, de az anyanyelvű tájékoztatás jelentőségéről nem szabad megfeledkeznünk, még akkor sem, ha - mint említettük - a lap munkatársai legtöbb esetben fordítói szolgálatot teljesítettek csupán, így az önálló megjelenés a technikain kívül egyéb újdonsággal nem bírt. Ez az áldatlan állapot 1963 végéig tartott, amikor az alapító Szocialista Szövetség ismét tárgyalt a Népújság sorsáról. A tanácskozáson megállapították, hogy a tarthatatlan helyzet gyors intézkedéseket követel, az olvasók és előfizetők számának drasztikus csökkenését pedig az aktualitás hiányával magyarázták. 1964-től a lap költségvetését ezentúl nem a községi, hanem a köztársasági 44 VARGA (1984): 47-48. 50