Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században

épületét. A többi lényegében ismert. A jugoszláv kormány jegyzékben tiltakozott a magyar és a szovjet félnél a történtek miatt, s kérték az egyezményben foglaltak betartását. Mindhiába!

Aztán a magyar kormány részéről szertelen hazudozás kezdődött, amiről az itteni sajtó részletesen beszámolt. Jellemző, hogy a jugoszlávok tiltakozó jegyzékéről Kádárék mélyen hallgattak. November 23-án hivatalos rádióközleményben azt jelentették be, hogy az autóbusz utasai saját kérésükre Romániába távoztak. (Érdekes, miért nem Jugoszláviába, ahol menedékjogot kaptak?) A későbbi budapesti beszámolók, az agitációs propaganda és a bolsevik álhírgerjesztés iskolapéldájaként, arról tudósítottak, hogy Nagy Imre és társai egy jugoszláv-szovjet összeesküvés folytán kerültek Romániába. Tehát nem Magyarország, hanem Jugoszlávia szegte meg az egyezményt. A harmadik variáns magától Kádártól származott, s a maga nemében a legaljasabb, jelesül arról szólt, hogy Nagy Imrééket, „nehogy provokatív gyilkosság áldozatai legyenek”, személyi biztonságuk megőrzése érdekében, óvatosságból nem saját otthonukba szállították. - „Az ügy nem zárult le” - állította a jegyzet írója. Részünkről azonban igen, hiszen a „nevesincs” újság 1957-ben a munkástanácsok fokozatos feloszlatásának pillanatáig, valamint a menekültek kapcsán egy-két rövidebb cikk erejéig foglalkozott még Magyarországgal.

Kádár vezetői képességeiről Tito legközvetlenebb munkatársa, a szlovén Edvard Kardelj, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke mondott elsőként lesújtó ítéletet.39 Kardelj a Nagy Imre és társaival kapcsolatos egyezményszegés ismeretében kijelentette: kétségbe vonja, hogy a Kádár-kormány az a „szubjektív tényező”, mely Ma39 Uo. 1.

46