Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

A közép-kelet-európai térség legszebb szobor-együttese, illetve ma is nagy nemzeti kisugárzással bíró köztere olyan pont, mely az 1100. éves emlékezés színtereként akkor is hatott, amikor azt az évforduló kapcsán a Horn-kormány - különböző okokra hivatkozva - elbagatellizálta.

Nekünk, lendvaiaknak, nagy művészünk hagyatékát, emlékezetét illetően nincs miért szégyenkeznünk. Már a hetvenes években elkezdődött a lokális „pantheon” művészeinek (Zalának, Patakynak) felkutatása az írott sajtóban és a. Naptárban. Később a Lendvai Nemzetközi Művésztelep elindításával (Király Ferenc, Szúnyogh Sándor, Žižek Ferenc) a nagy előd művészeti tevékenysége még inkább reflektorfénybe került. (Elég, ha Gábor Zoltán szép esszéjére gondolunk a Postagalambban.). Majd 1986-ban a várgalériában Zala György-emlékszoba nyílt. A nagy művész végső „hazatalálására”, a műveiből készült nagyszabású, fotóanyagot és újraöntött „kismintákat”, eredeti alkotásokat felvonultató kiállításra azonban újabb egy évtizedet kellett várni. Ez alkalomból tudományos tanácskozásra is sor került, a Lendvai Füzetek kétnyelvű kiadványa pedig Zala György életműve előtt tisztelgett - lendvai irodalmárok-művészek is fejet hajtottak benne a nagy előd előtt (Szúnyogh Sándor, Göncz László és mások). 1999-ben, lendvai közadakozásból, elkészült a Kerepesi úti temetőben Zala György kevéssé reprezentatív, inkább szerénynek mondható síremléke...

Itt, Lendván, megtapasztalhattuk: tudatépítő, szembesítő életművének hatása a mindennapjainkban is jelen van. S még inkább így lesz, ha valamelyik közterünkön is áll majd szobra, esetleg saját szobor-portréja. Az évforduló erre is jó alkalmat szolgáltathat.

Ez annál inkább is fontos lenne, hiszen a mai Kranjec utcai, szülőháza helyén álló „csúnya lakótömbön” (történetesen jelenle-183