Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

IV. Évfordulók, méltatások, emlékezések

pedagógiájának, hogy az erkölcsi romlás fő okozójánál, a „hamis emberszeretetnél” kössön ki végül. Ugye mennyire mai fogalmak között járunk, s mennyire megoldatlan ma is magyar vidék helyzete? Niklán anyja elzálogosított birtokaiból örökölt 40 hold szőlőjét is szépen munkálta, bár gyakran nyűglődött betegséggel és „melankóliájával”. Újabb passzusa a „használni kell, ami van, és úgy, amint lehet” igazságával írható le, azaz mai szóval élve: ki kell használni természeti és egyéb adottságainkat. Felfigyelt a „minden legkisebb szegre és szalmaszálra ügyelő” sváb származású gazdálkodókra is, amilyeneket a magyarok között hiába keresnénk, de elítélő hangon szólt a jobbágyok életét keserítő, durva bánásmódról. A Céltalan szó'ló'szaporítás fejezetben a mezei munkákat gyakran hátrányosan befolyásoló szőlő- és bortermelés felelősségét veti fel: „a korhelyességre egyébiránt is igen hajlandó nép a bortermesztés által még korhelyesebbé lesz, a legszorgosabb időben is a szőlőjében pepecsel és iszik, a mezőt pedig vagy a béresre, vagy Istenre bízza” - írta. Elismerte viszont, hogy a „szőlő honunk áldott földjének egyik legnemesebb terménye”, s az olaszországi koszorús „lugas” magyarországi meghonosítását javasolta. Eszerint olyan helyeken, ahol nem terem nemes bor, és a mező is elég dolgot ad a népnek, a lugas a megoldás, mellyel a gabonaföldeket és réteket „körülkoszorúzva” nem csak a bortermelésnek, de a „földszebbítő igyekezetünknek” is lehetne hódolni. S még folytathatnánk... Ajánlom a felvilágosult gondolkodó Berzsenyi zárófejezetben megfogalmazott összegzését is, mely a „Nem sokaság, de szabad nép tesz csuda dolgokat” mellé állítható, s melyből a széthúzásról ismert magyarság ma is tanulhat: „Az emberek különállva s magokra hagyatva majd leggyámoltalanabb állatjai a természetnek; egyesülve pedig urai a földnek”.

179