Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

III. A muravidéki tudományosság évtizedei

hogy beengednek bennünket Jugoszláviába”.7 A szovjet tankok pedig már a vasfüggöny idején kiépített, szinte hadi állomásnak számító Lenti felé tartottak, így visszaút már nem volt. „Az első csalódás akkor ért bennünket, amikor egy jugoszláv katonai jármű a magyar kocsisor elé állt, és azt kellett követnünk. Hiába kértük a jugoszlávokat, hogy Ausztria felé szeretnénk menni, de erre nem került sor, mert azt mondták, Jugoszlávia semleges ország.”8 A „semleges ország” meghatározás mögött persze sok minden bújt meg: egyrészt az államhatalmi szervek és az államvédelem látszat-segítőszándéka, valamint a két szomszédos kommunista ország „kirakat-semlegességének” fitogtatása. Ez még Magyarország esetében is ütőkártyának számított, diplomáciai botrányok, valamint emberi jogi sérelmek és jegyzékben való tiltakozás esetén. Bár tudjuk, hogy legtöbb esetben éppen az ellenkezője zajlott. „Előbb (a) Bori nevű várba kerültünk, ahol a fegyvereinket, a felszerelést is le kellett adnunk, csak egy rádiót hagytak meg számunkra. Az adó-vevő készülék adó részét is elvették” - állt9 Marton Zoltán nyilatkozatában. Tehát itt értek véget azok a „világmegváltó” forradalmi célok, amelyekről a Lendva környéki magyarok a mai napig legendákat szőnek. Eszerint a civil lakosság - vasárnap lévén - Hosszúfaluban és Lakosban is meleg rétessel és kaláccsal kínálta a beérkező konvoj „füstös képű” katonáit, akik arra kérdésre, hogy „Hová megyünk bajtársak?” kórusban kiáltották: „Világnak!”, s meg voltak győződve afelől, hogy a nemzetközi segítség nem marad el, sőt nekik is részük lehet még benne, a XIX. századi példák nyomán, nyugati toborzással, segélykéréssel.

7 Uo. 195.

8 Uo. 196.

9 Uo. 196.

169