Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

II. A szlovéniai magyar irodalom rövid története

okoznak fájdalmat számára: „ami megmaradtál / ott van mindenhol / apró szilánk / a széttört egész / az elvonás kínja...” (Ami maradi). Aztán ismét az „alkalmi világ” tiszta emberi érzésekre nehezedő súlya ejti kétségbe: „alkalom szüli a tolvajt / és vajon alkalom a szerelmetj?)”. Az Alternatívában pedig: „legyek soha ki nem mondott szó / de legyek nehogy ne legyek”. S a vers továbbra is szerepvállalás marad, nem szerepjáték - médium, ahol „hol ez, hol az bújik a bőrünk alá”, adagolva könnyeit.

A 2011. évi könyvhétre megjelent Könnyű verseknek, sorrendben az ötödik verseskötetének, már a címe is megtévesztő: „... a Könnyű versek egyáltalán nem »könnyű« olvasmány, s az egész korpusz nehéz, mondhatni súlyos (pszichés) terheket hordoz...” - írta Péntek Imre az új kötetről -, „a látszólagos mentegetőzés, szabadkozás tehát ne tévesszen meg senkit! Itt egy nagyon tudatos költői építkezés folyik, a depoetizáció jegyében”.67

Bence Lajos, a másik recenzens a magánélet és a szerelmi téma újbóli megjelenése mellett arra figyelt fel, hogy a rejtőzködő költő szemléletváltást hajtott végre, amolyan technikai „pálforduláson” esett át, egyre gyakrabban jött fel a „felszínre”, kíváncsian nézve körbe, vizslatva, hogy a fényesség és a csillogás mögött „van-e a változás, van-e a társadalmi létezésnek élhető terepe. Olyan, amelyet avers s a műalkotás még alakítani képes.” Ugyancsak e sorok írója állapította meg: „A vers »szava«, illetve ahogy a Halász-modifikációban szerepel: »sava-borsa« még mindig szent, szakrális helynek számít, valóságos szentély, ezért gyakran a formát, e »gyatra geometriát« is hajlandó feláldozni”. Híven a „konok ikonok” költői hitvallásához, mely az irodalom „tízparancsolatának” egyik, „bib-67 Ld. Péntek Imre kísérőszövegét a Könnyű versekhez.

129