Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

I. A muravidéki magyarság küzdelmei a sajtó- és szólásszabadságért a XX. században

egyletek, könyvtári, olvasói körök révén a művelődéstörténeti és hagyományos polgári kulturális értékek jelentősége is megnőtt. Az éppen kibontakozó gyors ipari és kereskedelmi fejlődésnek vetett véget a trianoni diktátummal szentesített elcsatolás.

Az új délszláv államba kerülés után az akkor még 14 ezres lélekszámú Mura menti magyar közösség csak nehezen talált magára. A kapcsolatépítés eleinte még a vajdasági magyarsággal is nehézségekbe ütközött, s csak a 30-as évek végén indult el igazán. Kezdetben úgy tűnt, hogy mindenféle önszerveződés hiábavaló, az agrárreform és a kolonizáció pedig nap mint nap szembesítette a lakosságot a földönfutás vagy az éhenhalás alternatívájával. Bekövetkezett a legrosszabb: sem a szlovén, sem a horvát megszállókkal nem találták meg a közös hangot. A Mura és a Rába között meghúzódó 19 település magyar többségű lakossága számára 1924-25 táján vált csak világossá, hogy mi is történt.

A gyors egymást követő választások során a paraszti réteget megszólítani kívánó muravidéki pártok, a magyarság szavazatainak megszerzéséért, igyekeztek kihasználni az alsólendvai - már több évtizedes hagyománnyal rendelkező - nyomdászatot, és magyar nyelven is elindították újságjaikat. Míg a lendvai nyomdában csak szlovén, illetőleg kétnyelvű lapok jelenhettek meg, addig Muraszombatban a finánctőke beáramlása, s a takarékpénztári tevékenység megélénkülése jóvoltából, a régi államiságból maradt ranggal és vagyonnal rendelkező, még mindig módos ipar- és részvénytulajdonosok, megélhetésük kockáztatása árán is, a magyar sajtó újraindításával tiltakoztak a jogtiprás ellen. A Muraszombat és vidéke működése - betiltásáig -, ellenzéki magatartásával és a muravidéki sajtószabadságért folytatott harcával, a nyomdászat és sajtótörténet fontos fejezetét jelenti a 20-as években. Fő témánkban

12