Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

II. A szlovéniai magyar irodalom rövid története

mutatják, az „otthon és itthon” közötti feszültséget, a haza, a révbe érkezés költői gondját is felvetik: jelesül azt, hogy hol húzódnak az emberi szabadság felismerhető határai, hol az a pont, amikor az ember még biztosan állhat a lábán, mert támogató közeg veszi körül. Második, Kiűzve az Edenből című kötetében (2003) még jobban erősíti a kötődéseket és növeli a közösség általi „önmegszólítási” lehetőségeket. Ahány vers, annyi ajánlás, annyi felszólítás, identifikációs lehetőség - mindezek gazdag tárháza a könyv.

Sivatagi szélben (2012) című kötetében már a versválogatás címe is szimbolikus. A könyv lendvai bemutatóján a szerző kifejtette: éppen a folytonos „másság” indokolta választását. A sivatag lényegét az állandó változás jelenti, a költő szavával élve: más, amikor a homokot szórja szembe a szél, ismét más, mikor forróságot hint szerteszét. De nem szabad kies tartományként felfogni. Tele van meglepetésekkel, „oázis-közeli” konnotációval is bír. S ahogy azt már tőle megszokhattuk, első szemantikai jelentéstöbbletében (sivatagi magány, sivatagi hőguta, elveszettség stb.) sem jelent nála eleve elrendelt pesszimizmust, csupán a témák és a motívumok sokszínűségének homogenizációját, illetve ennek a szándéknak a beteljesülését. Mert néha maga is hagyja meglepni magát, hangja így is világfájdalmasan szubjektív marad, az ajánlásokból pedig egyetlen dolog szűrhető le: a magányosság feloldásának kísérlete, a „másik fél” megszólításával. így kerekedik ki a kötet(ek) verseiből egyfajta beszélgető műfaj, a kommunikációs kör kitöltésnek igénye nélkül is, egyfajta diskurzus önmagával, a hasonszőrűek nemzedékével, a környező világgal, az irodalmi élet és közélet szereplőivel, az írótársadalommal, a szellemi elittel.

A közéleti szerepkört is vállaló költő alkalmi versei a Sivatagi szél válogatás talán legfőbb újdonságai. Talán a csalódottság és meg

124