Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

II. A szlovéniai magyar irodalom rövid története

Vajdaságban, tanárból lett az író-irodalomtörténész, vagy a könyvtárosból az irodalomszervező, az előadóművész, az újságíróból a kritikus. Lényegében ugyanez mondható el a kapcsolatépítésről és -teremtésről is. Vajon átértékelendő fogalmakról van-e szó, vagy csupán az irodalomtudományon belül zajló, az objektivitás és az egzakt tudományos korban mindent determináló, a művészetekkel szemben a hermeneutikai eljárást abszolutizáló törekvésről, amely figyelmen kívül szeretné hagyni az előbb elmondottakat?

A terminológiai hiányosságok már több alkalommal szóba kerültek, e tekintetben az autonóm törekvések, a táj és a hagyomány, valamint a helyi színek, a hely „szellemének” hangoztatása mindennél fontosabb princípiumoknak bizonyultak, az irodalmi egység megteremtése, a regionális törekvések mellett, az egymást kiegészítő, „természetes” kölcsönhatásnak, az egymással párbeszédet folytató törekvéseknek volt köszönhető. Ezek az új, a rendszerváltások után indult, politikai sémák alapján kibontakozott, szellemi-művelődési-irodalmi folyamatok egyensúlyba hozták az anyaországi és a határon túli minőségeket. Utóbbiak esetében a „másság”-ra épített, az anyaországitól való megkülönböztetés szándékát tételező, a magyar irodalomtól való elkülönülés kötelező hangoztatásával, nem egy esetben kérkedő kiemelésével fellépő tendenciák ellehetetlenültek.45 Ez azonban sok szempontból az elégszer hangoztatott, esztétikai értékek kérdéskörébe tartozó, kettős mérce problémáját veti fel. Palkó István a Tavaszvárás antológia kísérő tanulmányában igen körültekintően járt el, amikor kifejtette: Az itteni irodalom Vlajtól kezdve mostanáig nemcsak jellegében népköltési, hanem funkciójában is, ez adja társadalmi (lét)jogosultságát, s ebből kifo-45 BENCE (2004): 65-70.

109