Bence Lajos: Írott szóval. Esszék és tanulmányok (Lendva, 2018)

II. A szlovéniai magyar irodalom rövid története

lyólag „...ez a költészet éppen olyan lényeges, mint a legmodernebb változat”. De még ennél is továbbment, valamiféle kritikai „modus vivendit” alkalmazva, mellyel a köznyelvi szintet kívánta közelíteni az írói megnyilatkozások, a műalkotások nyelvéhez. Persze mindezt a maga helyén és közegében... „Ha ezzel a nézőponttal közeledünk az itteni irodalomhoz, akkor közeledünk reálisan, s mindjárt lehalkulnak kritikai ellenvetéseink is, s nem emlegetjük mindjárt a provincializmust és egyebeket...”46

A provincializmus, a táji színek, a „couleur locale”, a vidékiség és az ezektől való félelem már a siváci mester, a „délvidéki Kazinczy”ként is emlegetett Szenteleky Kornél kritikai munkásságának is sarokkövei voltak. De a 60-as, 70-es években az anyaországi népi-urbánus irodalmi vitában is minduntalan felbukkant a népies hang és vidékiség elmarasztalására kreált frázistömeg és elégedetlenség.

Gyurácz Ferenc fogalmazta meg Szúnyogh Sándorról írt kritikájában: „A kisebbségi magyar irodalmak ismertetésekor az anyaországi kritika még ma is gyakran esik a túlzott tapintat érthető, de nem igazolható hibájába. Ezt legtöbbször a kisebbségi írók sem várják el. Jobb tehát, ha megmondjuk: a muravidéki magyar irodalom jelentősége elsősorban nem az általa létrehozott esztétikai értékben áll, hanem a kicsiny magyar népcsoport szellemi érdeklődését serkentő, önbecsülését, önérzetét tápláló, s végső fokon magyarként való megmaradását szolgáló tevékenységben.” Magyarán: ha identitásszervező erővel is bír! S az Összhang íróiban megvolt az elhivatottság arra, hogy a „helyi” irodalommal legalább az erősen nyelvjárási-keveréknyelvű muravidéki magyar olvasó nyelvi szintjének javítását, a „fáklyavivők” kitartó makacságával a kis nép-46 BORI (1993): 272., továbbá PALKÓ (1972): 8-9.

110