Varga József: Nyelvművelő írások (Pilisvörösvár, 2019)

A kedves Olvasóhoz

5. Nyelvművelés: Az anyanyelvi műveltség terjesztése a nyelvhelyesség elveinek a nyelvhasználtban való érvényesítése végett. (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985.)

Mivel a könyvben levő összes tárgyalandó szó szófaját is megadtam az ismertetéskor, fontosnak tartom, hogy megemlítsem, hogy mit is nevezünk szófajnak, két szakkönyvből idézem:

1. Szófaj: Az a nyelvtani kategória, amelybe a szavaknak meghatározott csoportja e szavak jelentése alaktani és mondattani sajátosságai alapján beletartozik; a magyarban általában: ige, főnév, számnév, névmás, határozószó, igekötő, névutó, névelő, kötőszó, indulatszó és egyéb mondatszó. A szófajokat régen beszédrészeknek nevezték. (A magyar nyelv értelmező szótára, 6. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966.)

2. Szófaj: Az a nyelvtani kategória, amelybe a szavak jelentésük és nyelvtani sajátosságaik alapján tartoznak (pl.: ige, főnév). (Magyar értelmező kéziszótár, 2. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985.)

Sokan megkérdezhetik, hogy mi az ige, az igekötő, a főnév, a melléknév és a határozószó. Négy szakkönyvből idézem:

1. Ige: Az a szófaj, illetőleg szó, amely a cselekvést, történést, állapotot, létezést személyre, számra, időre, módra, továbbá egyes nyelvekben tárgyra vagy egyéb körülményre is vonatkoztatva fejezi ki. A keresztény vallási tanításban: a világot teremtő és kormányozó isteni megnyilvánulás. A bibliában foglalt isteni eredetűnek tartott kinyilatkoztatás vagy ennek valamely részlete. (A magyar nyelv értelmező szótára, 3. kötet [H-Kh], Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.)

2. Ige: Olyan szófaj, amely cselekvést, történést, létezést, állapotot fejez ki. Rendszerint a cselekvés vagy egyéb folyamat idejét, az állítás módját jelöli, azt az alanyra, néha a tárgyra vonatkoztatja (pl.: ír, olvas, mutogat). (Új magyar lexikon, 3. kötet [G-J], Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962.)

6