Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
KERÉKGYÁRTÓ GYÖRGY A kígyó reménytelen léte I. Drága Viktor! Tudja meg, én mostantól elhalmozom levelekkel, amelyeket maga (hogy miért - titok) soha nem kap meg. Tehát akkor tudja meg: nem tud majd meg semmit. Hogy tollat ragadtam, azért kizárólag unalmam okolható. Ugye, sejti, milyen a betegszobás élete. Napi három gyógyszerosztás, egy-egy hátulgombolós nátha, amúgy csak a szorongás a fehér falak satujában, keresztrejtvény a csempefugákkal (vízszintes, függőleges), az unatkozó gondnok fejfájásának csillapítása Quarelinnel. Néha, édes, néha, ahogy a vattát szaggatom, a lázmérőt rázom le, vagy a fémkanalakat állítgatom a vizespohárba, egészen elképesztő ötletek jutnak eszembe - hogy micsoda dolog volna például minden gyerek gyógyszeradagjába egyszerre hashajtót csenni. Diákkorom állatkerti biológia-fakultációinak zamata is a gondolat volt, hogy a vízilóval csínján higanyt kéne etetni. Tudom, ha olvasná, csak ingatná a fejét, ez nőtől nem várható. De hát ilyen az ember, ha magányos: gonosszá válik és önmaga számára is kiszámíthatatlanná. Mert magányos vagyok, kedves. Ma is azon kaptam magam, hogy a lázmérőt hirtelen a hónom alá csapom, s szorítom, szorítom, hogy szinte már bennem van, valahol a testemen belül. Egészen nedves lett ott a hónom alja ettől, sterilizálnom kellett a mérőt, de azt is olyan szeretettel, gyengédséggel tettem, mintha test volna, mintha emberből lenne. Az idővel küzdők, Viktor, ami azt jelenti, a tizenkét óra nálam nem annyit tesz, hogy a Nap képességeihez mérten a legmagasabbról süt le rám, hanem hogy ennyi és ennyi még a tennivaló. Amely aztán meg is marad ebben a minőségében. Én pedig nézem a klumpámat (kopik), és látom, látnom kell: fut a szem a harisnyámon!, pontosan ott, ahol a combom első ízben kukkant ki orcátlanul a köpenyem alól, ahol keményen feszülök, persze mindhiába. Olykor a falitükör elé állok, kioldom a felső gombokat, a mellem blúz alatti fickándozását figyelem: ha férfi volnék, tetszene: vagy megfordulok, és kacéran végigsimítok a fenekemen (de nem!, Viktor, ez egy igazi, hamisítatlan, férfitenyérre való segg). Igen: engem tényleg mondhatni szépnek. II. Ma megint nagyon jól ettünk, a húshoz kifacsart paradicsomalmából készült világos piros, savanykás mártást tálaltak, s mi épen nem volt rossz; a tök fonal, laska módjára volt metélve, és savanyúra készítve, ez is újság volt előttem, de nem valami kellemes étel. 85
