Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
TÓTH B. EDIT Lóul jártunk Négy éhes gyermekem van és egy furcsa szokásom, kesztyűben alszom nyáron. Esténként így szólok az asszonyhoz:- Kérem a kesztyűmet! - nyakig betakarózva fekszem, pedig fülledt nyáreste van. A kutyánk, a lovunk és a gyerekeink már alszanak.- Azokkal a ragadós ördöglábakkal hozzám ugyan nem nyúlsz! - morog a feleségem és szolgálatkészen hozza a hajlatoknál kissé ráncos, és kopott, óriásöltésekkel összevarrott kézrevalót.- Éhes vagyok és ezért bosszús, hogyan is tudnálak örömmel ölelni? Máris alszom, látod? - Felhúzom a kesztyűimet, béleltek, jó forró levegőt nyom ki belőlük a tenyerem.- Aztá’ a fejedet mibe dugod, öreg, hogy ne halld a muzsikájukat?- Az elébb már mindet agyonütöttem. Nemsoká’ meszelhetünk.- Akkor miért húzol kesztyűt?- Ravasz kérdés..., hát, megszámoltam őket, és eggyel kevesebbet találtam. Amelyik elbújt, bizonyára meg akar csípni, azt meg nem tudnám elviselni, ha a kézfejembe szúrna, akárhová, de oda nem! A feleségem felnevet, fiatal, erős asszony, sokat dolgozik a lőszergyárban, a földeken és a konyhában.- Szívesen idehozom a kalapod és a nagykabátod.- Ne ugrass! - dördülök -, inkább figyeld a legyeket, mert hajnalban a fejemen sétálgatnak. Hajtsd el ükét, és most hagyj aludnom, igen fáradt vagyok.- Ugyan mibe fáradtál így el; a nótázásba, vagy a Piroska vette el az erődet? - Ilyen kérdésekre nem illik válaszolni, lapulok a takaró alatt és alvást színlelek. - Kinek varród azt a nadrágot, mer’ a hentes Jóska bizony kihízza, mire elkészülsz véle.- A Gyula úr... - keresem a mentséget a legrosszabb helyen.- A Gyula úr - emeli fel a hangját a feleségem -, hát persze, a segéded. Még nem derült ki rúla, hogy tud-é varrni, pedig má’ régóta eszi a főztömet. Kicsi megkönnyebbülök, hogy sikerült az ágyúcsövet más célpontra irányozni.- O legalább nem jár a kocsmába, és nem kopog a szeme a Piroskán. Ezt a sértést a szívemre veszem, már horkolok is, de azért közbetűzöm.- A Gyula úr veszélyes szerencsejátékos.- Vettem észre, a fiunkkal golyózik naphosszat az udvarban.- Holnap nem jön, megint felvágta az ereit.- A nadrág bánja - sóhajt már-már szánakozás nélkül. Nem tudom, mit láthat belőlem az asszony, idebent teljes a sötétség, de ez nem zavarja a ráolvasásban. A zsalugáter zárva, szerencsére éppen nincs üveg az ablakkeretben, és amikor teljes hangerővel rázendít egy tücsök, az asszony a konyhába indul. Nem hiszem, hogy mérges, de azért kicsit hangosabban zörög a tányérokkal. Ritka ügyes teremtés, min-69
