Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
A szálloda felől most ballonkabátos nyomozó érkezik, zakója nyakánál megragadva és félig maga előtt tolva egy negyven év körüli ijedt férfit. Elibénk lódítja.- Ez volt az? - kérdezi tőlem a rendőrfőnök.- Nem. A férfit elengedik. A jelenet még néhány halálra rémült, de tiltakozni sem merő áldozattal megismétlődik, s én már nem is tudom, mitől legyek rosszabbul: a velem történtektől, vagy ezektől a jelenetektől.- A vendéglátója nincs otthon - közli velem a rendőrfőnök. Vajon Boriszt, a hatvanas finomlelkű mérnököt is így hozatná ide? E gondolattól némán a sötétben láthatatlan arcába meredek.- Ha nincs ellene kifogása, elvitetem a tisztiorvoshoz - közli velem a rendőrfőnök, s az egyik ballonkabátost maga mellé intve odaszól a vezetőnek:- Sznacsála ko mnye, a potom k szugymed ékszpertu! Pojéhali! A dzsip egyet lódul és csikorogva elindul. A neonfényes főút beton-kocka házait elhagyva gyéren világított mellékutcákon hajtunk keresztül, melyeknek alacsony házait az idő terhe mintha a földbe nyomta volna. Színes ablakfüggönyeik mind behúzva, nehogy betekinthessen a homályos, alacsony ablakokon az arra járó, bár az utcák ez idő tájt többnyire kihaltak. Csak egy csoport részeg vigad üvöltve, az üveget kézről kézre adva, dülöngélve. Amint elhaladunk mellettük, káromkodás üti meg a fülünket, s a durva lárma a dzsip ponyváján megrekedve kis ideig még velünk marad. Egy új lakótelep modern, simahomlokzatú épülete előtt lefékez a vezető, és a rendőrfőnök elbúcsúzik tőlem megnyugtatva, hogy a kolléga majd a továbbiakban elkalauzol. A drapp ballonkabátos egyenes tartással ül mellettem és hallgat. Fásultsággal párosult fáradtság ömlik el rajtam. Nem akarok semmire sem gondolni, csak nézem a csupa-gödör úttestet, melyet a dzsip nyitott vége, mint óriásira tátott száj, egyfolytában magába fal, amint haladunk utcáról ki, utcába be. Végre megállunk egy régi magas ház előtt, mely valamikor, lehulló vakolat és félig leszakadt erkély nélkül szép lehetett. Az épület dohos leheletével fogad, s mindjárt a kaputól jobbra jókora csengőt látni. A ballonkabátos háromszor hosszasan megnyomja, s aztán kulcs zörren a zárban és feltárul az ajtó. Az ügyeletes tisztiorvos álmos, gyűröttarcú, borostás férfi. Szemmelláthatóan most kelt fel a kopottas kanapéról, félrelökve a durva, szőrehagyott sötétszürke pokrócot. Kockás ingjének ujja konyákig felhajtva, fehér köpenye meg a fogason lóg. Most az ajtóval szemben az íróasztalhoz ül és felveszi az adatokat, amelyeket a ballonkabátos diktál. A szűk helyiséget egyetlen, a magas mennyezetről fekete dróton lógó, csupasz villanykörte világítja be fáradt gyenge fényével, s ettől minden szegényesnek, elnyűttnek, végtelenül sivárnak látszik. Az orvos lehajtott, kócos fejjel ír, s befejezve gondosan tartójába teszi a tollat és hozzám fordul:-Gyévuska! Nagylány... ez mégis csak jobban hangzik, mint az „elvtársnő“...- Gyévuska — ismétli meg torkát köszörülve —, mi a problémád? - Gondolhatja... megerőszakoltak - mondom.- Hát, gyévuska, te vagy a harmadik ma este - közli velem tárgyilagosan a tényállást. - Kenetet kell vennem - és a rendelő túloldalába tessékel, ahonnan vagy tíz lépcső vezet fel egy akkora kis helyre, amelyen éppen elfér a vizsgálóasztal meg egy üvegablakos műszer-szekrény. A ballonkabátos elhagyja a helyiséget, s míg a középen homorúra koptatott lépcsőkön felfelé lépegetek, megállapítom magamban, hogy a rendelőt kétségkívül lépcsőházból választották le. 39
