Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)
1996 / 48. szám
vésű bordó szőnyegen, ki a felvonó körül kanyargó, szürkére festett lépcsőkhöz. Hátra se nézek. A hallba jutva meg sem állok a porta magas pultjáig. Megkapaszkodom a szegletébe, s a lendülettől még mindig előre-hátra inogva mély lélegzettel próbálok magamhoz térni. A porta személyzete gyakran változik, s a most kérdően arcomba tekintő nőt nemigen ismerem. Rekedtes hangon megszólalok:- Kérem, hívja a rendőrséget. Megerőszakoltak.- Mi történt? - kérdezi a nő hitetlenkedve.- Megerőszakoltak - ismétlem meg.- És hol van a férfi?- Valószínűleg még a szobámban. A portásnő odaint két alkalmazottat, halkan utasításokat ad, s az egyik már emeli is a kagylót és tárcsáz.- Melyik a szobája? - kérdezi közben.- A tizenhatos.- Na, menjünk oda - indítványozza a szőke, kerekded portásnő, és belémkarol. Amint a tizenhatoshoz közeledünk, látom, hogy az ajtó résnyire nyitva áll. Belépünk a csöpp előtérbe, onnan a szobába, melynek a bejárat melletti szegletében található az ágy. A férfi még mindig párnába fúrt arccal fekszik; valószínűleg elszenderedett és észre se vette szökésemet.- Itt van — mondom a portásnőnek, fejemmel az ágy felé mutatva. A férfi a hangokra megfordul, szemei kikerekednek, s egy gyors mozdulattal magára húzza az ágytakarót. Matat alatta, nyilván az öltözékét hozza rendbe. A portásnő pedig terjedelmével és az ajtófélfának feszített karjával elállja a szoba bejáratát. Egész testemben remegek az izgalomtól; nem merek tágítani a jó ötvenes portásnő közeléből. Ráhajtom lüktető fejemet a vállára, s ő védelmezőén átölel szabad karjával.- Piszkos kéjenc! Minek kellett erőszakoskodnia ezzel a kislánnyal? - címzi szavait a portásnő fejem fölött a férfihez.- Nem volt erőszak. Beleegyezett - jön a válasz az ágyból, s amint a portásnő meghallja, leveszi kezét a vállamról és egyet lépve hátra, eltol magától.- Megerőszakolt - mondom a szemeibe nézve.- Majd a rendőrség eldönti - közli hidegen. Nekidőlök az ajtófélfának és várok. Le is ülhetnék az asztal mellé a székre, de akkor csak falak vennének körül, s a férfi valahogy a sarokba szoríthatna... ennek még a gondolata is elviselhetetlen! Nehezen megszerzett menekülésem útját őrizve hagyom, hogy az ajtófélfa éle függőleges csíkot vájjon a hátamba. Nem szólunk egyetlen szót sem, várunk. Az ablak résnyire nyitva, s a szemközti ház betonja a lemenő Nap melegét leheli az utcára. A parkettára furcsa fényábrákat vetít a szomszédos ház ablakából visszaverődő napsugár, s elnézve akaratlanul is értelmes jeleket próbálok felfedezni bennük. A férfi egy gyors mozdulattal kiugrik az ágyból, odaront az ablakhoz, kitárja, majd minden igyekezetével felcihelődik a párkányra, s míg a portásnővel dermedten figyeljük, egyetlen lendülettel kiugrik az ablakon, le az első emeletről a ház előtti füves részre. A portásnő szitkozódva néz utána, míg én bénultan továbbra is az ajtófélfát támasztom. Néhány perc múlva megérkezik a rendőrség egy idősebb meg egy fiatalabb tiszt személyében. Bemutatkoznak, szétnéznek a szobában, s az idősebb elmagyarázza, hogy kihallgatnak és hellyel kínál. 0 maga az íróasztal mellé telepszik és keze élével oldalra tolja a férfivel való dulakodásom közben kiömlött kávézaccot. Papírt, tollat vesz elő és felteszi a kérdést, hogy is, mint is történt a dolog, ismertem-e a férfit.- Délben felmentem a harmadik emeleti büfébe és csirkét rendeltem, de nem ízlett - és 36
