Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)

1996 / 48. szám

ÓNAGY ZOLTÁN

„Reggel újra, meg megint, és a csend”

Görög Imre 1951-1994

Nincsenek dátumok. Emlékek, foszlányok, néhol alapzavar, mert az agy tudja, a két esemény nem történhetett ilyen közel egymáshoz, az emlékezet mégis összeköti egy nővel, egy árvízzel, árurongáló ivászattal, kádári vagy Kupa-féle áremelés előtti, na, igyunk akkor egyet még a régi áron-nal, azután végérvényesen lezárjuk ezt az időszakot is, mert mi másra valók az időszakok, érjenek véget egyszer.

Nincsenek dátumok.

Korszakok sincsenek.

Nincs Kádár-korszak, Antall- vagy Boross, Horn sincs. Aki akár egyetlen sort is publikált az elmúlt húsz évben, számára csendes Pozsgay, haragosabb Tóth Dezső, még haragosabb izmozó párttitkár vagy az ő helyettese, mert a titkár elvtárs nem ereszkedett le bizonyos szint alá. Azután - már Antall, már Boross, főképpen Horn - a nagy pofáraesések ideje. Hogyan lehetne, honnan volna bátorság korszaknak nevezni az akklimatizációs készség hiányából következő pofáraesések idejét?

Az ember, aki publikált vagy akart, röhögött magán. Leitta magát. Azért mégsem érezhetem magam minden belépéskor ilyen szarul. Ezt mondta. És szolidan benyomott egy deci lengyel vodkát.

Mert megjelenni úgy volt fontos, látni fehér folyóiratban a fekete betűket, hogy közben sehogyan nem volt jó ott, köztük lenni. Azóta persze sok minden megváltozott. Csak az alapok nem képesek változni.

A génekbe programozott győzelmi kényszer.

És a hiánya.

Gyakran eszembe jut egy kisvárosi, némelyest korlátolt figura - aki szemrebbenés nélkül hülyének nézi az őt körülvevő népet, ő is korlátolt, ha jellegében nem is eredeti értelemben -, szóval ez az ember költő, műfordító, drámaszerző, előadóművész vagy harminc éve. Mindenütt ott, mindenütt parádé, mindenütt megjelenés. Úgy képzeli, a jelenlét minősít is nyomban, ha együtt látják stb.

A helyi Hazafias Népfront elnöke, amíg létezik Népfront.

Namost: ez a költő (dráma és egyéb író) mostanában költi hetvenes-nyolcvanas évei korszakos verseit. És széthordja. És bizonyítja, ő egy elnyomott vidéki zseni, akinek nem kedvezett az átkos.

Gutaütést — gutaütéseket - kaptam a látványától is, Görög megvonta a vállát, leült vele, ha úgy kívánta az anyagiak parancsa, és azt mondta, ha megszólalt egyáltalán: Nem csinálhattam mindenkit én, és ha nem, maradjon ilyen, amilyen.

Tizenkét éve, de lehet több valamivel, kiszerkesztették őt egy helyi antológiából, egy, a

99