Szivárvány, 1996 (17. évfolyam, 48. szám)

1996 / 48. szám

helyhez igen-igen ragaszkodó Madách-guru, aki, ha a látványt jól minősítem, a világon mindenhez ért, nincs olyan ága az irodalomnak, amelyben felülbírálhatatlan volna.

(Rendszerint padlóra visznek az irodalmat az író gondolatai szerint elemző mesterek. Mintha az irodalom gondolatokból, nem szavakból állna. Arról nem is beszélve, annál érdekesebb, annál mozgékonyabb egy anyag, az író minél lazább szókészletet használ, az eredetileg lényeges és fontos gondolatai, ha voltak egyáltalán, mennyire képesek eltűnni a szavak — a jó szavak - varázslatában.)

Na tehát, egy klubfoglalkozás - önképző köri - keretében értelmezte a kritika a föntebb emlegetett alany, személyében Görög, gondolatait.

Nem kérdeztem, elhatározás volt-e, vagy csak elege lett az önképző sutaságokból, az ügyetlen szavak ügyetlen értelmezéséből, a demizson borokból, de éveken át nem láttam versét, szó se került róla.

Hol növesztette, hol levágta a szakállát, hol verseihez hasonló, verseire emlékeztető drótszobrokat állított ki a Szerb templomban, hol narancs mellett, halála előtti két évben nem ihatott, felesége reggelente belenyomta a gyógyszert, tehát narancs mellett elmesélte, milyen versek vannak a fejében, és milyen meséket jegyez le, és egyszer meglep velük. Nem sürgettem. Nem volt miért sürgetni, azt mégsem gondoltam, meghal.

Rendben, mondtam. Gépben van? (Az ilyet rögtön megkérdeztem önvédelemből, csak egyszer fordult elő, hogy elképesztő kisregényt gépeltem hat kánikulai napon át, s örökre megmaradt keserves tapasztalatnak. Ebben Görög sem kivétel. Aki költ, ír, tudjon gépelni.)

Külön hab a tortán, külön lecke: IBM PC.

Ami nekem okoz külön kínt. Nyilván nevet rajtam, neveti, ha egy-egy oldalam eltűnik s a másik dimenzióban bukkan elő, elszárnyal alatta két esőfelhő között.

Persze, gépben, mondta.

Ha eldöntötted, kiállsz velük, szétkínálom, mondtam magabiztosan.

Kérem Adám szerkesztő urat, írj össze tíz olyan szót, amelyeket Görög gyakran használt. Mert titkosította a verseket. A könyvtárból csak úgy bonthatók ki, ha kitalálom és beütöm azt az egy rövid szót vagy szótövet.

Két hónapja megy a bál. Szavakat álmodok meg, felébredek, rágyújtok, oda a masinához, és elmondok egy imát, hogy ez most jó legyen. A II. világháborúról szóló angol sorozat alatt szavakat figyelek ki, és jegyzem a mindig kéznél lévő Görög-noteszba, mert tudom, nézte.

Két blokkot és néhány hosszabb-rövidebb anyagot hoztam eddig elő.

A második ciklus, pedig ezt kellett volna megtalálnom először, pina munkacímmel került gépbe. A címe, mi más is lehetne: Az örökkévalóság szemszögéből.

Itt van ez a lemez. Úgy állok előtte, mint Ali baba a negyven rabló barlangjánál, amikor felmászva a sziklás ösvényen a bejárathoz, rádöbben, elfelejtette a jelszót - jut eszembe, ez talán nem is használhatatlan ötlet: Szezám, tárulj!, ki kell próbálni -, szóval: rádöbben, elveszítette menetben a jelszót, és más nincs, csak a kaminkó, a görbe vándorbot, a hasadék, azon át némi kincset kikotorhat.

Valami kincset ide köllene tennem zárásul.

Kikotortat és bizonyító erejűt.

Az „örökkévalóság” ciklus egyik kedves darabját, talán azt, amelynek zárósorát címbe emeltem.

100