Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)
1995 / 45. szám
kednek, mint ahogyan várni lehetne. A kastélyában rendezett estélyen Párma grófja szamárfejet ölt magára. A Szentivánéji álomra akarja emlékeztetni vendégeit, ekképpen igyekszik megértetni velük, milyen zűrzavaros a világ, mennyire nem választás kérdése a szerep. Olyan színdarab világát idézi meg, amely hihetőleg zárt, kisebb s vájtfülűbb közönségű magánszínház számára készült, és nyilvánvalóan rokon azzal az erősen stilizált udvari műfajjal, amelynek éppen „maszk” volt a neve.19 Párma grófja az értelmező fölényével figyelmeztet arra, hogy a szereplők nem jellemek, csak bábuk. Ki vannak szolgáltatva a sors szeszélyeinek. A férj Bottom, azaz Zuboly szerepét játssza, így figyelmeztetvén arra, hogy vígjátékba illik a jelenetsor a Szarvas fogadóban. Az éjszaka nem a szereplők elképzelése szerint alakul. Márai a szerelmi háromszög közhelyét eleveníti föl, ám a kifordítás céljával. A csábítás nem sikerül, noha minden feltétele adva van. Ahogy a személyiség az ál- s az igazinak vélt arc, ábránd és ténynek hitt kölcsönhatásaként bontakozik ki, ugyanúgy feszültség van a szavak s a cselekedetek, írott s íratlan törvény között. A nyelv is kétféle ábrázatot mutat a Vendégjátékban. Kifejez és eltakar. A szó szerinti mögött olykor átvitt jelentés sejthető, például abban a jelenetben, mely Mensch úr és Giacomo között játszódik le. Az uzsorás pénzt kölcsönöz Giacomónak. Kettejük alkuja hitel és zálog párharca. A fodrász és Giacomo beszélgetése viszont egészen más feladatkört ad a nyelvnek. Mindketten tudják, hogy nem azt gondolják, amire szavaik vonatkoznak. A kétféle nyelvhasználat egyszerre figyelhető meg a regény hasonlataiban. Az itt és most vonalszerű folytonosságát minduntalan a máshol és máskor szakítja meg. Márainak ebben a művében különösen érezhető Krúdy hatása. Nyelv és jelentés feszültsége okozza, hogy a regényből nem hiányzik a humor. A túlfogalmazás kifejezetten mulatságos „A rendelés” című fejezetben, a pénzért szerelmi tanácsot adó Giacomo viselkedésének leírásában, és abban, ahogyan Párma grófja körültekintő, alapos elemzést, szövegmagyarázatot ad feleségének Giacomóhoz intézett leveléről. Dante fő művéhez hasonlítja azt a megnyilatkozást, mely mindössze három szóból áll: „Látnom kell téged.” Noha a Vendégjáték elbeszélő helyzete annyiban nem mondható tárgyiasnak, hogy a szereplők beszéde a történetmondásnak van alárendelve, érdemes megjegyezni, hogy az elbeszélő jelenléte kevéssé feltűnő. Ezért sem könnyű megmondanunk, mekkora a távolság a történetmondó és a hős értékrendje között. Szemléltető példaként arra hivatkoznék, hogy noha Giacomo hangsúlyozottan világpolgár utazó, található a szövegben utalás a magyarokra, ám ez is közvetett, egy Teréz nevű tizenhat éves szolgálólány nézőpontjának van alárendelve. A lány a kulcslyukon át lesi az idegent. Nem találja szépnek. Különösen azokhoz a férfiakhoz képest nem, akik megmaradtak az emlékezetében. Közéjük tartozott egy bécsi százados, akinek beszédéből semmit nem lehetett felfogni. „Később megmondta valaki, hogy a vad nyelv, melyen a százados beszélt, magyar, vagy talán török?... Teréz nem emlékezett.”20 A célzás tétova, egyáltalán nem kelti azt a hatást, hogy az elbeszélő önkénye rányomja a történetmondásra a bélyegét. Hasonlót lehet mondani a szinekdochés kifejezésmód időnkénti szerepeltetéséről, azokról a részletekről, melyek a hőst a róla szóló történet elmondóját s befogadóját is magában foglaló közösséghez közelítik. „Most azt a fájdalmat érezte, amit mindig érzünk, mikor vágyaink valósággá változnak.”21 A távlatváltás még a mondatnál is kisebb egységre korlátozódik, lúszen a következő szavak már visszavezetnek a harmadik személyű elbeszéléshez. Márai általában a lassú ütemű történetmondáshoz vonzódott. Önéletrajzi hajlamánál fogva kevés érzéket ámít el a drámai feszültség teremtéséhez. Színpadra írt művei közül a 74
