Szivárvány, 1995 (16. évfolyam, 45-46. szám)

1995 / 45. szám

Hegyes, összerágott tollszár. A köpenye zsebéből emelte ki annak idején, valószínűleg a fognyoma miatt. Mert örökké rágott valamit. Ha ajkai közé illeszti, körülbelül ott mélyülnek a gödrök, ahol a felső metszők belemartak.

Miféle toll ez? A felirata már lekopott, kisilabizálhatatlan. Jelentőségét csak ő ismeri, tudása azonban továbbadhatatlan. Mi az értelme, miért jó? Amúgy alkalmatlan, régen belészáradt a tinta. Ki is hajíthatná akár, a fogását eltanulta.

Képek, garmadával, dosztig. Szenvedélyesen fotózott akkoriban. És a levelek. Gyűröttek, kisimulatlan szamárfüleikkel. így kapta őket. Olvasson beléjük megint?

Nem óhajt nosztalgiázni, egyáltalában nem. A tartalmuk sem érdekeli, mondandójuk helyett puszta létük fontos. Eljött az ideje tárgyszerűen szemrevételezni, hogy e lomtárból használhatő-e bármi.

Elborult tekintettel mustrálta a kacatokat. Miféle őrültségre vállalkozik megint? Kotlik egy rakás szemét fölött, és évtizedes kölnikkel készül visszahódítani őt. Már ha egyáltalán nekigyürkőzik, mert a szándéka is kétes. Semmilyen ösztönzése sincsen a kettétört jelen egyesítésére, a kimerültség környékezi. Szívesen pihenne, megfeledkezve ingerlő közönyről és csábító átjárásról egyaránt. Normálisan szeretne élni újra.

Elment egy moziba, ahol vérpatak buzgott a vásznon. Hálásan fogadta a kétórás agyhalált, végre nem gondolt semmire. Majdnem vidáman baktatott haza.

Célszerű a kölnivel kezdenie az emlékeztetést, állapította meg az éjszaka. Nem hivalkodik a polcon, mégis feltűnő darab. Sajnos, a következő lépésről már sejtelme sem volt. Hiába faggatódzott, az a mindentudó belül csak széttárta a karját. És nem mondta meg, miként reagál majd a kedves. Úgymond felkészületlen az ilyesmire, bizonyos határokon belül bocsátkozhat jóslatokba csupán. Ő pedig messzire vetődött, nem a szokottakról kérdezi.

A sugdosó elfulladt, s ha mormol is valamit, magában teszi, nem hallhatóan. Hiányzik a megfelelő ismeretanyaga, nincsen tapasztalata a nemlétezőről és nem is lehet, mivel újkeletű élményei sugallata ellentmond valóságérzetének. A teljesség birodalma nem készségeskedik hódítója előtt.

Mi a lehetséges? Ha megéled, ami nincs, értelmetlenné válik a megkülönböztetése attól, ami van. Többé semmi sem érhető el tehát, és lehetetlennek sem tekinthető. Vége mindennek.

Álmában új lakásba költözött, egyszerre hat emeletet bérelt egy soha nem látott irodaházban. Éppen képeket erősített volna a falra, amikor elvétette a szöget, s a lecsúszó kalapáccsal társa mellkasára sújtott. Az ütés szíven találta. Nyilván görcsöt kapott a sokktól, mentegetődzött a tetem felett idegesen, noha tudta, hogy a boncolásnál úgyis lelepleződik. Menekülésszerűen ébredt és azt hitte, megbolondult.

Mégsem engedheti, hogy ennyire eluralkodjon rajta egy szenvedély. Az ablakhoz áll és lassan kinyújtja a kezét. Gúnyosan ficánkolnak az ujjai odakint. Visszahúzódik a szerepe mögé. Reggelizik, öltözik, indul.

Ahogy számította, senkit sem lelt már otthon. Átnézett a szomszédba is. A fürdő üres, csupán a konyhából hallatszott motozás. Féltizenegy még, az ebédet készítenék ilyen korán? Toporgott egy keveset, ellenőrizte a kövezet sakktábláját, nem hibádzik-e a minta valahol, azután visszalépett.

Átgázolt a kádon, és gyors mozdulattal tisztára seperte a fürdőszobapolcot. Hagyta, hogy szerteguruljanak, csattogjanak, csörögjenek a holmik. A villanyborotva szétvert fejjel landolt odalent, fésűk ugráltak a kádba, és különféle tubusok, tégelyek zuhantak hanyatt a kövezeten. Egy hajháló ült meg a mosógép szennyvízlevezetőjén. Utolsónak megemelte, majd lerúgta a lábfején oltalmat kereső rúzst is, hogy annak kupakja kettényílt. Azután középre csapta a kölnisüveget, és fel sem mérve az okozott kárt igazán, távozott. Még az ajtónyitáshoz sem emelte meg a kezét, inkább átlépett a közfalon.

58